2014. március 15., szombat

Élet a halál után , vagy hogy is van ez?

forrás: balazsmeditacio.bloglap.hu
 
Minden embert az foglalkoztat a legjobban még ha tudat alatt is az élet értelme kérdése után ,hogy van-e élet a halál után.Ahhoz hogy erre a kérdésre érthető választ tudjunk adni tisztázni kell a fogalmak jelentőségét amikről beszélünk.Mit takar az élet kifejezés?Szerves vegyületek biokémiai kapcsolatainak összességét a legegyszerűbb egysejtűtől a legösszetettebb élőlényekig.Mi emberek ennek a biológiai folyamatnak a vetületei vagyunk,megszámlálhatatlan kémiai folyamat megy végbe minden másodpercben a testünkben eredménye képen élünk úgy a bolygónkon ahogyan ,mi ezt nevezzük életnek.Ha ebből a szemszögből nézzük akkor a halál után a test bomlani kezd ,további biológiai folyamatok zajlanak le rajta, életnek adva teret .Ha ezt vesszük alapul akkor a halál után persze ,hogy van élet,hát látható a biológiai változás a testen csak ez az élet nem azt a fogalmat meríti ki amit az emberek általában élet szó alatt értenek.Az ego számára nem létezik a testen túl semmi,ami érthető is mivel az egó az emberi agyból ered és annak halálával meg is szűnik létezni.Tehát az ego szemszögéből nem létezik élet a halál után mivel nincs biológiai alapja amiből fakadna.


Ahhoz hogy megértse mindenki ,hogy mi is van a halál után ahhoz ezen a felfogáson túl kell lépni.Nélkülözhetetlen ,hogy elfogadjuk a lélek tényét ami örök és halhatatlan.De akkor jogosan jön a kérdés ,hogy mi is a lélek?A léleknek nincs fizikai kiterjedése(bár mint energia van és ez tapasztalható is),az emberi test arra szolgál ,hogy kapcsolatba tudjon kerülni általa a külvilággal,ha úgy tetszik bioruha ami legnagyobb bánatunkra képes az önálló gondolkozásra ,úgy is lehetne fogalmazni ,hogy hibásan funkcionál,de ez azért nem igaz mert valójában ez a bioruha az ami által teljesíteni tudjuk azokat a feladatokat amik ki vannak tűzve nekünk a földi életünk során.A lélek tiszta energia ,ha ez eltávozik a testből akkor az nem tud élni tovább.Energia ami Teremtő Istenünkből származik ,része neki,mivel minden lélek onnan ered így minden lélek kapcsolódik a másikhoz .


Tehát a lélek energia,akkor ahhoz az élethez amiről az elején beszéltünk nem sok köze van,viszont most már tudunk válaszolni az elején feltett kérdésre.

Nincs élet a halál után ,lét van ahol a fizikai valónk nincs többé csak a tudatos lélek energiánk marad ,a földi léttől függetlenül ,visszakerülünk oda ahonnan származunk egy olyan helyre ahol nyugalom és béke van ,végül is ezt keressük mindig földi életünk során ,mert ez az ami hiányzik minden embernek a földön .Ne féljen senki a haláltól az csak a földi életünk része ,ha nem lenne élet a halál sem létezne egyik nélkül nincs másik ,fogadjuk el ,hogy ez a világ legtermészetesebb dolga ,addig tart fizikai életünk ameddig kell hogy tartson ,minden ember akivel megismerkedünk és kapcsolatba kerülünk egy előre eltervezett forgató könyv szerint érkezik ,angyalainknak az a feladata hogy megpróbáljanak minket azon az úton tartani amit kijelöltünk magunknak.Fogadjuk szeretettel és megértéssel útmutatásaikat még akkor is ha az teljesen mást mutat mint amit addig elképzeltünk életünkről.Ha elég értettek leszünk rá,akkor elénk tárják azokat a dolgokat amik megkönnyítik az életünket vagy rámutatnak ,hogy miért volt szükségünk arra a nem túl kellemes élet részre amit megéltünk.A Teremtő egy hasonló kérdésemre így válaszolt:"Ne fuss el a nehézségek elől,mert ha most nem éled meg őket akkor a következő életedben fogod ,éld meg most,légy túl rajta és következő életed már ennyivel könnyebb lesz."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése