Forrás: http://www.szabadfold.hu/csalad/feluton_a_mennyorszagba 2013. 09. 13.
Van-e izgalmasabb kérdés annál, minthogy mi történik velünk halálunk után? Az ember a történetének kezdete óta választ keres rá – hol misztikust, hol tudományost vagy annak kikiáltottat. Amerikai kutatók a közelmúltban például patkányokon végeztek kísérleteket a titok megfejtése érdekében.
A friss kutatásokból a sajtó egy része azonnal le is vonta a következtetést: a mennyország nem más, mint agyi kisülés. A kísérlet a következőből állt: az állatok agyába hat elektródát ültettek, majd méreginjekcióval kivégezték őket, s figyelték, hogy a szív megállásának pillanatában mit jeleznek a műszerek. Nos, fél percen keresztül az agy rendkívüli aktivitását lehetett megfigyelni. A kutatók szerint egy¬szerűen megpróbálta megvédeni magát. A vérkeringés leállását követően megszűnt az idegsejtek oxigénellátása, azok vészjelzéseket adtak le, az agy pedig nagy sebességgel próbálta értelmezni a helyzetet – amíg az egész rendszer össze nem omlott.
De hogy jön ide egyáltalán a mennyországra vonatkozó kijelentés? Úgy, hogy a kísérletet összekapcsolták a halál közeli élményekkel. A tudomány a kérdéssel Raymond Moody amerikai pszichológus-orvosnak 1975-ben megjelent Élet az élet után című alapműve óta foglalkozik. Moody felfigyelt arra, hogy a klinikai halál állapotába került, majd újraélesztett vagy újraéledő betegek egy része különös tapasztalatokról számol be. Bár mind a 150 meginterjúvolt páciens más és más élményt tapasztalt, bizonyos elemek mégis hasonlítottak egymásra. Moody nagy érdeme, hogy elfogadtatta a tudományos világgal: a jelenséggel érdemes, sőt kell is foglalkozni, mert az több mint eszementek holmi csacska locsogása.
A könyvnek az egész világon hatalmas sikere volt, s az olvasását követően tömegével jelentkeztek, akiknek hasonló élményben volt részük. Szívrohamból visszahozottak, műtőasztalon átmenetileg a klinikai halál állapotába kerültek, balesetet szenvedettek, tengerből kimentettek jelentkeztek és számoltak be arról, hogy ők is… Sokan korábban el sem merték mondani, amit átéltek, nehogy hibbantnak véljék őket. Egyetlen dologban viszont egyeztek a leírások: a halál közeli élményt átéltek többé már nem azok az emberek voltak, akik azt megelőzően. Akár öntudatos ateista volt valaki korábban vagy templomjáró hívő, akár kétkezi munkás vagy jómódú semmittevő, mindegyikük fogékonyabb lett a misztikumra, az anyagi javak értéke pedig viszonylagosabbá vált számukra.
Természetesen azonnal elkezdődött a jelenség értelmezése is. Sokan a túlvilág bizonyítékának érezték, míg mások figyelmeztettek: akik a beszámolóikat tartották, valójában nem a tényleges halálból jöttek vissza, hanem csupán néhány percre leállt a szívük, ami miatt az agyuk oxigénellátása átmenetileg szünetelt.
Akármi is történik a klinikai halál állapotába kerültekkel, a tudománynak illik a jelenségre magyarázatot adni. S ahogy az lenni szokott, azonnal többféle elmélet is született. A biológusok szerint oxigén hiányában az agyban olyan vegyületek keletkeznek, amelyek az említett élményeket okozzák. Módosult tudatállapotba kerülünk, hasonlóan a kábítószeres befolyásoltsághoz. Mindez körülbelül öt percig tart, majd bekövetkezik a végérvényes halál. A lélektan művelői – különösen Carl Jung svájci pszichológus követői – szerint az ősmagból, a kollektív közös tudattalanból áramlanak fel erők. Az ember természetes képessége volt valamikor a spirituális kapcsolat teremtése, ami mára elhalványult bennünk, ám halálunk pillanatában azonnal ismét képessé válunk rá – s ehhez tartoznak a halál közeli élményeink is. A teológusok egy része szerint a jelenségnek a túlvilághoz semmi köze, mások bizonyítékot látnak benne.
Lássunk egy konkrét példát a halál közeli élményre. Az őrbottyáni Dobronay Lászlót huszonöt évesen érte az a baleset, amely miatt oxigénhiányos állapotba került az agya. Négy-öt percig tartott az egész, ám közben találkozott elhunyt szeretteivel, végigpergett előtte egész élete. Számot vetett a jó és rossz cselekedeteivel. Meggyőződése szerint járt az előző életeiben is. Mindeközben végtelen nyugalom szállta meg, s úgy érezte, végre hazaérkezett. Öt perc elteltével éledt újjá, négy hétig kezelték a kórházban, hét hónapig volt betegállományban. Teljesen felépült, ám élete, értékrendje gyökeresen megváltozott. Beteg, halálra készülő gyermekek között vállalt szolgálatot, hogy elmondja nekik: nem kell félniük, a túlvilágon csodálatos élményekben lesz részük.
A halálkutatók – mert ilyenek is vannak – figyelmeztetnek rá, hogy az ember a halál közeli élmények kutatásával egy lépéssel közelebb kerülhet ugyan a nagy rejtély, a nemlét megismeréséhez, ám azt vélhetően sosem fogjuk tudni teljes egészében megfejteni. Az e témával foglalkozó tudósok elismerik, hogy vannak olyan jelenségek, amelyekre egyelőre nem tudnak magyarázattal szolgálni. Az élményesek egy része ugyanis olyan információk birtokába jut, amelyekről korábban bizonyosan nem lehetett tudomása. Van köztük olyan, aki a testét elhagyva a műtő rejtett zugaiba is betekinthet, esetleg a kórház olyan részeiről ad leírást – például a tetőről –, ahol korábban bizonyosan nem járt. Ez még mindig nem bizonyíték a túlvilágra, lehet, hogy a tudomány egyszer ezt is megmagyarázza. A halál beállásakor történő események megismeréséhez a patkányokon végzett kísérlet tehát valóban közelebb vihet bennünket. Oxigénhiányos állapotban vélhetően az emberi agy a patkányéhoz hasonlóan rövid ideig rendkívüli aktivitással reagál. Ebből azonban messzemenő következtetéseket – különösen a mennyország nemlétezésével kapcsolatban – levonni legalább akkora botorság, mint a halál közeli élményeket a túlvilág bizonyítékaként felfogni. Az ugyanis nem a tudomány, hanem a hit kérdése – s ebben nincs vita a tudósok között.
A friss kutatásokból a sajtó egy része azonnal le is vonta a következtetést: a mennyország nem más, mint agyi kisülés. A kísérlet a következőből állt: az állatok agyába hat elektródát ültettek, majd méreginjekcióval kivégezték őket, s figyelték, hogy a szív megállásának pillanatában mit jeleznek a műszerek. Nos, fél percen keresztül az agy rendkívüli aktivitását lehetett megfigyelni. A kutatók szerint egy¬szerűen megpróbálta megvédeni magát. A vérkeringés leállását követően megszűnt az idegsejtek oxigénellátása, azok vészjelzéseket adtak le, az agy pedig nagy sebességgel próbálta értelmezni a helyzetet – amíg az egész rendszer össze nem omlott.
De hogy jön ide egyáltalán a mennyországra vonatkozó kijelentés? Úgy, hogy a kísérletet összekapcsolták a halál közeli élményekkel. A tudomány a kérdéssel Raymond Moody amerikai pszichológus-orvosnak 1975-ben megjelent Élet az élet után című alapműve óta foglalkozik. Moody felfigyelt arra, hogy a klinikai halál állapotába került, majd újraélesztett vagy újraéledő betegek egy része különös tapasztalatokról számol be. Bár mind a 150 meginterjúvolt páciens más és más élményt tapasztalt, bizonyos elemek mégis hasonlítottak egymásra. Moody nagy érdeme, hogy elfogadtatta a tudományos világgal: a jelenséggel érdemes, sőt kell is foglalkozni, mert az több mint eszementek holmi csacska locsogása.
A könyvnek az egész világon hatalmas sikere volt, s az olvasását követően tömegével jelentkeztek, akiknek hasonló élményben volt részük. Szívrohamból visszahozottak, műtőasztalon átmenetileg a klinikai halál állapotába kerültek, balesetet szenvedettek, tengerből kimentettek jelentkeztek és számoltak be arról, hogy ők is… Sokan korábban el sem merték mondani, amit átéltek, nehogy hibbantnak véljék őket. Egyetlen dologban viszont egyeztek a leírások: a halál közeli élményt átéltek többé már nem azok az emberek voltak, akik azt megelőzően. Akár öntudatos ateista volt valaki korábban vagy templomjáró hívő, akár kétkezi munkás vagy jómódú semmittevő, mindegyikük fogékonyabb lett a misztikumra, az anyagi javak értéke pedig viszonylagosabbá vált számukra.
Természetesen azonnal elkezdődött a jelenség értelmezése is. Sokan a túlvilág bizonyítékának érezték, míg mások figyelmeztettek: akik a beszámolóikat tartották, valójában nem a tényleges halálból jöttek vissza, hanem csupán néhány percre leállt a szívük, ami miatt az agyuk oxigénellátása átmenetileg szünetelt.
Akármi is történik a klinikai halál állapotába kerültekkel, a tudománynak illik a jelenségre magyarázatot adni. S ahogy az lenni szokott, azonnal többféle elmélet is született. A biológusok szerint oxigén hiányában az agyban olyan vegyületek keletkeznek, amelyek az említett élményeket okozzák. Módosult tudatállapotba kerülünk, hasonlóan a kábítószeres befolyásoltsághoz. Mindez körülbelül öt percig tart, majd bekövetkezik a végérvényes halál. A lélektan művelői – különösen Carl Jung svájci pszichológus követői – szerint az ősmagból, a kollektív közös tudattalanból áramlanak fel erők. Az ember természetes képessége volt valamikor a spirituális kapcsolat teremtése, ami mára elhalványult bennünk, ám halálunk pillanatában azonnal ismét képessé válunk rá – s ehhez tartoznak a halál közeli élményeink is. A teológusok egy része szerint a jelenségnek a túlvilághoz semmi köze, mások bizonyítékot látnak benne.
Lássunk egy konkrét példát a halál közeli élményre. Az őrbottyáni Dobronay Lászlót huszonöt évesen érte az a baleset, amely miatt oxigénhiányos állapotba került az agya. Négy-öt percig tartott az egész, ám közben találkozott elhunyt szeretteivel, végigpergett előtte egész élete. Számot vetett a jó és rossz cselekedeteivel. Meggyőződése szerint járt az előző életeiben is. Mindeközben végtelen nyugalom szállta meg, s úgy érezte, végre hazaérkezett. Öt perc elteltével éledt újjá, négy hétig kezelték a kórházban, hét hónapig volt betegállományban. Teljesen felépült, ám élete, értékrendje gyökeresen megváltozott. Beteg, halálra készülő gyermekek között vállalt szolgálatot, hogy elmondja nekik: nem kell félniük, a túlvilágon csodálatos élményekben lesz részük.
A halálkutatók – mert ilyenek is vannak – figyelmeztetnek rá, hogy az ember a halál közeli élmények kutatásával egy lépéssel közelebb kerülhet ugyan a nagy rejtély, a nemlét megismeréséhez, ám azt vélhetően sosem fogjuk tudni teljes egészében megfejteni. Az e témával foglalkozó tudósok elismerik, hogy vannak olyan jelenségek, amelyekre egyelőre nem tudnak magyarázattal szolgálni. Az élményesek egy része ugyanis olyan információk birtokába jut, amelyekről korábban bizonyosan nem lehetett tudomása. Van köztük olyan, aki a testét elhagyva a műtő rejtett zugaiba is betekinthet, esetleg a kórház olyan részeiről ad leírást – például a tetőről –, ahol korábban bizonyosan nem járt. Ez még mindig nem bizonyíték a túlvilágra, lehet, hogy a tudomány egyszer ezt is megmagyarázza. A halál beállásakor történő események megismeréséhez a patkányokon végzett kísérlet tehát valóban közelebb vihet bennünket. Oxigénhiányos állapotban vélhetően az emberi agy a patkányéhoz hasonlóan rövid ideig rendkívüli aktivitással reagál. Ebből azonban messzemenő következtetéseket – különösen a mennyország nemlétezésével kapcsolatban – levonni legalább akkora botorság, mint a halál közeli élményeket a túlvilág bizonyítékaként felfogni. Az ugyanis nem a tudomány, hanem a hit kérdése – s ebben nincs vita a tudósok között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése