forrás: Magyar Kurír
A halálközeli élmények oka nem lehet az agyi oxigénhiány, mert a tudat működése nem követi az agyműködést; és mert nemritkán a haldokló mellett tartózkodó egészséges hozzátartozók is tapasztalnak ilyen élményeket.
A halál közelébe kerülő emberek 10–20 százaléka számol be ún. halálközeli élményekről. Sokan nagy nyugalmat, békességet éreznek, néhány pillanat alatt filmszerűen lepereg előttük az életük, látják tetteik másokra gyakorolt hatását, kilépnek a testükből, korábban elhunyt személyekkel vagy angyalokkal találkoznak. A különös jelenséggel immár harminc éve foglalkozik az IANDS (International Association for Near-Death Studies) halálközeli élményeket kutató nemzetközi szervezet, melynek szeptember elején tartott konferenciáján a téma szakértői szólaltak meg.
Bruce Greyson, a Virginiai Egyetem orvos tanszékvezetője előadásában elmondta: „A halálközeli élmény során legtöbb esetben jobb a tudati működés, mint normál ébrenlét idején. Gyorsabb, tisztább, logikusabb a gondolkodás, világosabb a gondolatmenet, elevenebb az érzékelés és a memória. Ha valakit a 15 évvel ezelőtti halálközeli élményéről kérdezünk, úgy beszél róla, mintha tegnap történt volna. Ha más eseményekről kérdezzük ugyanabból az időszakból, legfeljebb homályos emlékeket tud felidézni.” Greyson szerint az élmények maradandósága a halálközeli élmények hitelességét igazolja: a közelmúltban végzett vizsgálata során egykori betegek szinte ugyanúgy számoltak be az élményeikről, mint húsz évvel ezelőtt.
Greyson rámutatott: a halálközeli élmények arra utalnak, hogy a tudati működés független az agyműködéstől, mert míg a halálközeli állapotban az agyműködés romlik, addig a halálközeli élményekről beszámoló személyeknél a tudati működés nem gyengül. „Ha meggondoljuk, hogy ezek az intenzívebb gondolkodási folyamattal járó élmények olyankor történnek, amikor az agy rosszul vagy egyáltalán nem működik – szívmegállás vagy mély anesztézia közben, amikor a tudomány szerint meg kellene szűnnie a gondolkodási képességnek, az érzékelésnek és az emlékezésnek –, akkor világossá válik, hogy ezt a jelenséget az agy fiziológiája alapján nem lehet megmagyarázni.”
A konferencia másik előadója, Eben Alexander idegsebész 2008-ban bakteriális eredetű, súlyos agyhártyagyulladást kapott; kómába került, hat napig mesterségesen lélegeztették. Visszatérése után napokig alig tudott beszélni, nem emlékezett a kóma előtti időszakra. Az agy súlyosan leromlott állapotában azonban erőteljes halálközeli élményt élt át: látás, hallás és szaglás útján egyaránt olyan elevenséggel érzékelt, ami – mint mondta – „leírhatatlanul döbbenetes”. „Azt hiszem, elég jól felgyógyultam, de az agyam most meg sem közelíti azt, ahogyan akkor működött. Hogyan lehetséges, hogy egy haldokló agy sokkalta fogékonyabb, és képes azt a hatalmas mennyiségű információt kezelni és mind összerakni?” – tette fel a kérdést Alexander.
A konferencián előadást tartott a halálközeli élmények kutatásának elindítója, az IANDS alapítója, Raymond Moody is. Előadásában olyan halálközeli élményekről beszélt, amelyeket nemcsak a beteg, hanem a közelében tartózkodó hozzátartozó is átél. Elmondta: 1972-ben hallott először ilyen esetről egy orvos kollégájától, aki miközben saját édesanyját élesztette újra, hirtelen úgy érezte, kilép a testéből. Látta édesanyja lelkét és fölülről saját magát, amint az újjáélesztésért küzd. Amikor édesanyja meghalt, lelkét – anyja néhai ismerőseinek lelkével együtt – egy alagúton át látta távozni.
Több mint harminc évnyi kutatás után Moody úgy véli, a hozzátartozók legalább olyan gyakran részesülnek úgynevezett „megosztott” halálközeli élményben, mint maguk a betegek. Ilyenkor az illető látja, amint a haldokló lelke – olykor fénygömb, máskor a test áttetsző hasonmása formájában – távozik a fejen vagy a mellkason át. Előfordul, hogy a hozzátartozó az életre történő visszatekintésnek is részesévé válik. Moody szerint ezek az esetek is azt igazolják, hogy a tudat az agytól függetlenül létezik, hiszen a hozzátartozók agyműködése teljesen egészséges. „Az ő agyuk oxigénellátása tökéletes, mégis pontosan ugyanolyan élményekről számolnak be, mint a halál küszöbére került betegek.”
Moody szerint az élmények valódiságát meggyőzően igazolja az a megosztott halálközeli élmény, amelyet egy pap és egy szerzetesnő élt át Dél-Afrikában. Egyszerre szenvedtek autóbalesetet, és mindkettejük szívműködése leállt. Az újraélesztés után mindketten beszámoltak róla, hogy elhagyták a testüket és együtt léptek valamilyen fénybe. A dolog érdekessége, hogy elbeszélésük a legapróbb részletig mindenben megegyezett. Harminc évnyi kutatás után „most igazi, komoly lépést tettünk a halál utáni élet megértése felé” – idézi Moodyt a The Epoch Times.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése