2014. október 7., kedd

Három perc élet a halál után

Forrás: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/harom-perc-elet-a-halal-utan/

Három Egy új tanulmány készítése során 140-en számoltak be arról, hogy újraélesztésük alatt halálközeli élményeket tapasztaltak. perc élet a halál után
Nemrég elkészült az eddigi legrészletesebb orvosi tanulmány, amely a halálközeli állapottal és testen kívüli élményekkel foglalkozik - számolt be róla a Telegraph nyomán az Index. A kutatást végző tudósok megállapították, hogy bizonyos fokú tudatosság talán még azután is létezhet, hogy az agy működése teljesen leállt. Ez a téma enyhén szólva vitatottnak számít, eddig is nagyfokú kétkedéssel kezeltek, és valószínűleg ezután sem lesz nagyobb egyetértés benne.
A Southampton Egyetem tudósai négy év alatt több mint kétezer, szívinfarktuson átesett embert vizsgáltak meg. Alanyaik közel negyven százaléka számolt be valamilyen ébrenlétszerű érzésről, amit a klinikai halál állapotában éltek át, vagyis azalatt, amikor még nem volt újraindítva a szívük.
Az egyik vizsgált férfi például teljesen elhagyta a testét: állítása szerint a szoba sarkából figyelte a saját újraélesztését. Annak ellenére részletesen fel tudta idézni az ápolók tevékenységét és a gépek zaját, hogy a művelet alatt percekig öntudatlan állapotban volt.
Sam Parnia, a kísérlet vezetője szerint vitathatatlan, hogy amikor a szív nem ver tovább, akkor az agy nem funkcionál. Ugyanakkor a fenti az esetben mégis úgy tűnik, hogy fennmaradt a tudatosság a szívleállás után is, pedig az agy ilyen esetekben 20-30 másodperc után felfüggeszti működését.
A tanulmány készítése során megvizsgált 2060 szívinfarktusos páciensből 330-an maradtak életben, közülük 140-en számoltak be valamilyen a férfiéhez hasonló élményről. Bár a többségük nem tudta pontosan felidézni, mi történt vele, néhány téma mégis gyakran előkerült. Például a résztvevők 20 százaléka számolt be arról, hogy szokatlan békét érez, harmaduknak pedig megváltozott az időérzéke: egyeseknél lelassult, másoknál felgyorsult az idő.
Voltak olyanok is, akik fényeket tapasztaltak, mások félelmet vagy víz alá süllyedést éreztek. Arra is volt több példa, hogy valaki úgy érezte, mintha elvált volna a testétől. Sam Parnia véleménye szerint a vizsgált személyek közül többen is átélhettek ilyesfajta élményeket, de a kezelések során használt gyógyszerek miatt sokan nem emlékeznek a történtekre.

A tanulmány szerzői remélik, hogy a minden eddiginél több alannyal elvégzett, hiánypótló kutatás bátorítóan hat majd a tudósokra, és minél több vizsgálat születik majd a halálközeli állapotról, illetve a testen kívüli élményekről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése