Ilyen az élet a halál után?

 Forrás: Life.hu    2011. 07. 26.

Kevés olyan ember akad, aki ne lenne kíváncsi arra, hogy mi vár ránk a halál után, vagy aki ne reménykedne abban, hogy a földi létezés elmúltával nem szűnik meg az élet.

És kevés ember akad, aki ne reménykedne abban, hogy az itt eltöltött néhány év vagy évtized csak egy állomás, ami után izgalmas kalandok, kihívások, feladatok vagy a béke vár ránk - mindenkinek lelki szükségletei szerint. Vagy éppen azért, mert elfogadhatatlan a tudat, hogy mindazok, akiket itt szeretünk egyszerre csak eltűnnek, és az a rengeteg érzelem és energia, amely ezeknek a kapcsolatoknak a megszerzésével, fenntartásával, gyógyításával jár, az a semmibe vész. Esetleg elfogadhatatlan, hogy nincs többé simogatás, ölelés, bársonyosan szép szavak.

A legtöbb ember, ha a halállal kapcsolatos veszteségeket kell pontokba szednie, szinte kivétel nélkül érzelmi veszteségeket listáz: szerelem, szülő-gyerekek, testvérek, barátok közötti érzelmek elvesztése az, amelyek riasztónak, el nem fogadhatónak tűnnek. És kevésbé merül fel egy jó kocsi, nagy ház, vagy egyéb testi szükségletek hiánya. A halál elsősorban érzelmi veszteség annak is, aki távozik, és annak is, aki marad. Nem véletlen, hogy olyan sokan szeretnénk valamilyen módon a folytatást.

Tény, a halál jelensége az egyetlen fix pont a születés után. Amiről biztosan tudjuk, hogy eljön, és bár annak idejét, módját nincs lehetőségünk előre kifürkészni. És hogy mi vár a túloldalon? Arra vonatkozólag számtalan elképzelés él. Az egyik legizgalmasabb és talán legelgondolkodtatóbb megfigyelés a halál utáni állapottal (hiedelmekkel, mítoszokkal) kapcsolatban, hogy az ember számára - kultúrától függetlenül - az az elgondolás a legfélelmetesebb, ha a semmi, ha az érzelmek és történések nélküli űr az, ami a túloldalon leselkedik. Ennél még az is elfogadhatóbb, ha valamilyen fájdalommal teli büntetéshez kötött, de a megtisztulás és egy új lehetőség felé vezető létezéssel kell szembenéznie a bűnös embernek.

Létezik élet, létezik bármi a halál után?

Reményekkel teli történetekkel találkozhatunk, amikor a beszámolók azt bizonyítják, hogy a halál pillanata csak egy kapu, amely mögött valami elképzelhetetlenül édes, békével teli világ vár mindenkire. Nincs is olyan halálközeli élményt megtapasztalt, vagy halálból visszatért ember, aki ne valami jóról, valami kívánatosról mesélne, aki - bár a továbbiakban ezerszer jobban értékeli létezését - ne vágyna vissza abba a meseszerű világba.

Mintha mindenki előtt - legyen bár ártatlan vagy bűnökkel terhelt lélek - egy olyan csatorna nyílna meg, amely egy ennél is szebb világba vezet. Nincsenek beszámolók arra vonatkozólag, hogy a halálból visszatért ember fájdalommal, zord, félelmetes világgal találkozott volna.

Mindemellett a beszámolók egymástól teljesen függetlenül azonos elemekről számolnak be. Kapu, fény, alagút, fénylény, béke, hatalmas, ölelő szeretet, remény. Az illető életének filmszerű lepergése, az átélt életesemények érzelmeinek újbóli átélése, megbékélés, a megbocsátás felemelő érzése. Annak megélése, hogy a földi létezés csak egy pillanat, porszem a végtelen időben, hogy a meghalt, az alagúton átlebegő ember nem akar visszatérni földi testébe, hogy valaki, vagy valakik, akik bölcsességgel és szeretettel teli hatalommal bírnak, visszaküldik a lelket a földre. És így tovább...

Vanda, 31 éves, informatikus

"Nagyon nehéz erről beszélnem, mert nem is velem, hanem az akkor hatéves kisfiammal történt a dolog. Autóbalesetünk volt, én vezettem. Mi felnőttek szinte sérülés nélkül úsztuk meg, de Bálint kómába esett, és tudjuk, hogy volt néhány perc, amikor nagy volt a küzdelem azért, hogy életben maradjon. A mentőautóban újra kellett éleszteni. Egy év is eltelt a baleset után, amikor rajzolni kezdett. Egy alagutat, szikrákat (én muslincáknak hittem azokat), suhanó árnyakat. Amikor rákérdeztem, mik ezek, akkor mondta el, hogy mi történt: amikor elsétált (ő ezt így hívja), akkor egy alagúton haladt keresztül. Kérdeztem tőle, hogy félt-e, de azt mondta, hogy nem, egy kicsit sem, sőt, nagyon erősnek érezte magát, és tudta, hogy nincs oka félelemre. Aztán megkérdeztem, hogy hiányoztam-e neki. Rám nézett és azt mondta: nagyon szerettelek, de tudtam, hogy nyugodtan mehetek tovább, mert ez a szeretet velem és veled marad, és az alagút után majd várhatok rád..."

Anna, 45 éves, könyvelő

"Epeműtétem volt. Olyan jellegű, ami rutinbeavatkozás ma már, de altatásban kellett végezni, nekem pedig egyszer csak leállt a szívem. Nincs rá magyarázat, ahogy arra sem, ami utána történt: kiszálltam a testemből és láttam felülről magam. Idegen, sápadt nő, nem is tetszett túlságosan a látvány, de tudtam, hogy én vagyok az, értem küzdenek az orvosok éppen. Egy ideig figyeltem, mi történik, aztán egy erő magával ragadott, ki a műtőből, mintha a csillagok között lettem volna és mégsem, tejszerű köd volt körülöttem és egy nyílás felé közeledtem. A nyílás sötét volt, csak a belsejében derengett fény. És én egy pillanatra sem éreztem félelmet. Olyan természetes érzés volt az egész. És mintha nem először lebegtem volna már az alagútban. Azt is éreztem, hazafelé tartok, és ezen csodálkoztam kicsit, mert közben meg azt is éreztem, hogy korai az egész, dolgavégezetlen térek haza. Aztán hirtelen az ágyon, a saját testemben találtam magam."

Árpád, 50 éves, műszakvezető egy autógyárban

"15 éve történt, motorbalesetem volt. Bár volt rajtam bukósisak, de a sérüléseim nagyon súlyosak voltak. Láttam magam kívülről, összetörve, de nem éreztem sajnálatot. Semmilyen érzelem nem fűzött ahhoz a férfihoz, aki ott feküdt az árokparton kifacsarodott végtagokkal. Amikor a barátaimnak meséltem mindezt, viccesen megkérdezték, hogy a tropára tört, féléves motoromat sajnáltam-e. Nagy megkönnyebbülés lehetett mindenkinek, mikor elmondtam, hogy nem. A tárgyak sem jelentettek semmit.

De éreztem, hogy nem lebeghetek ott az útszélen, ezért mentem tovább. Egy alagútban találtam magam, és láttam egy alakot magam előtt. Mintha fényből lett volna, és vágytam arra, hogy megérintsen. A közelemben is voltak lények, akiket nem láttam, csak éreztem, hogy ott vannak, hogy nem bántanak, csak terelgetnek. Tudtam, hogy meghaltam. Semmit nem sajnáltam, várakozás volt bennem, hogy találkozom a nagymamámmal, aki előtte két évvel halt meg. De nem találkoztam más halott emberekkel.  

Aztán a fénylény, anélkül hogy megérintett volna, elmagyarázta, hogy most még nem mehetek tovább. Csalódott voltam. Ott akartam lenni a közelében. A mentőautóban tértem magamhoz. Keresem az életben a szép pillanatokat, de már nem tölt el örömmel se a pénz, se a száguldás. Lecsillapodtam, megnősültem, van egy ötéves, tündéri kislányom."

Fantázia vagy valóság? 

A pozitív képekkel teli beszámolók persze reményekkel tölthetnek el bennünket, ám néhány kutatás igyekszik megcáfolni ezeket, illetve a beszámolóknál erősebb, tudományos alapokon nyugvó bizonyítékok után kutatnak.

Egy elképzelés szerint például a halál utáni képek csak hallucinációk, amelyeket az agyban fellépő oxigénhiány okoz, illetve melyek azért születnek, mert nem vagyunk képesek szembenézni a halálunkkal. A halálélmény pedig annyira sokkolja a szervezetet, hogy védekező mechanizmusok lépnek fel: az idegrendszer utolsó nagy dobásaként beindul a képzelet, és a saját agyunk az, ami vetítésbe kezd az életenergiák utolsó szikráinak felhasználásával. Tehát önámítás az egész, átverés.

Arra azonban nincs magyarázat, hogy a mérhetően nem oxigénhiányos agy miért kezd lázas vetítésbe, illetve hogy egyénenként miért nem lesz árnyaltabb, történéseiben, képszerűségében eltérőbb a halál utáni vetítés? Miért látják ugyanabban a sorrendben ugyanazokat a "szimbólumokat"? És vajon miért számol be ugyanilyen jelenségről az az ember is, akinek életében soha nem volt módja találkozni ezzel a jelenséggel, vagyis nem hallott, nem olvasott, nem tanult erről (mert kisgyerek), akinek nem áll rendelkezésére internet és televízió, és kultúrája, neveltetése, addigi élete egészen más képek vetítését feltételezné?

Hogyan élnek, akik visszatértek a halálból?

Forrás: 2009        http://www.gyaszportal.hu/cikkek/hogyan-elnek-akik-visszatertek-halalbol

A klinikai halálból visszatért emberek gondolkodásmódja jelentősen megváltozik. Ezek a változások ugyanolyan általánosak és jellegzetesek, mint a halálközeli élmények standard elemei.

A változások két csoportba oszthatók: az elsőbe az önmagukról alkotott kép, a többi ember megítélése és az élet értékeinek szemlélete tartozik. Ezek módosulása – kisebb-nagyobb mértékben – mindazokra jellemző, akik tudatában vannak annak, hogy ők klinikai halottak voltak – függetlenül attól, hogy ennek kapcsán volt-e halálközeli élményük. A változások második csoportját a halálról, a túlvilágról, az Istenről és a vallásról alkotott vélemények módosulása képezi. Ezek a változások kizárólag azokra jellemzők, akik a klinikai halál során halálközeli élményt is éltek át.

Az első csoportba sorolható főbb változások a következők:

a klinikai halálból felélesztettek egyfajta újjászületésként, életük újrakezdésének esélyeként értékelik visszatérésüket; úgy érzik, valamilyen célja van annak, hogy nem haltak meg; nagy aktivitással kezdik el kutatni életük értelmét; gyakran több munkát is elvállalnak – köztük több karitatív tevékenységet; növekszik a vallás és a filozófia iránti érdeklődésük; az élet legfontosabb értékeinek a mások javára fordítható tudást és a szeretetet tartják; csökken számukra a siker, a pénz, a karrier, a hatalom jelentősége; emberi kapcsolataikban toleránsabbak, empatikusabbak; önmagukat is jobban elfogadják; életszeretetük növekszik. Ezek a változások valószínűleg a halállal való személyes szembesülés hatására következnek be.

A második csoportba tartozó változások közül a leggyakoribbak a következők:

erőteljesen csökken a haláltól való félelem; növekszik a túlvilági életbe vetett hit; (ritka, de jellegzetes és egybecsengő a “Fény városainak” és – rendkívül ritkán – a “zavarodott lelkek birodalmának” leírása, egyeseknél a “tökéletes tudás” tapasztalata); az élmény átélői gyakran úgy érzik, hogy közvetlenebbé vált Istennel való kapcsolatuk; a legtöbben úgy érzik, hogy vallásos hitük mélyebbé vált, de élményük után sokan már kevésbé tartják fontosnak az egyházi szertartásokon való részvételt, a vallási élet külsőségeinek betartását; többen érdeklődni kezdenek a sajátjuktól eltérő vallások iránt is. Ezek a változások valószínűleg a halálközeli élmény során átélt tapasztalatok következményei.

A klinikai halálból visszatért emberek ezeket a változásokat általában pozitívan értékelik – ám vannak a halálközeli élményeknek jellegzetesen negatív utóhatásai is. Ezek közé tartozik a “halott vagyok szindróma” (az újjáélesztett ember nem tudja biztosan eldönteni, hogy él-e, vagy meghalt); a “visszatérési szindróma” (a halálközeli élmény szép tapasztalatai után kellemetlen csalódás az a tudat, hogy továbbra is élnie kell); átmeneti öngyilkossági gondolatok; a környezet “bolond”-nak tarthatja az élményét elbeszélőt, aki néha maga is úgy érzi, hogy ezek nem normális jelenségek; a tartós szemléletbeli változások zavarodottságot és elutasítást válthatnak ki a hozzátartozók, barátok részéről.

A halálközeli élményekről szerzett ismeretek részévé váltak néhány pszichoterápiás eljárásnak. Az élmények elemeinek vagy utóhatásainak felhasználásával egyesek öngyilkossági kísérletet elkövetőknek, haldoklóknak, gyászolóknak nyújtanak segítséget.

Pilling János dr. pszichiáter

Bővebben ld.:

• Ács Géza – Pilling János – Zatik István: Meghaltam – és élek. Halál közeli élmények. Medicina, 1992
• Pilling János: “És az Úr azt mondta nekem…” Halálközeli élményt átélt emberek világ- és túlvilágképe. In: A halál és a haldoklás kultúrantropológiája. SOTE

Beszkennelték a testen kívüli állapotot

Forrás:index.hu  http://rejtelyekszigete.com/reinkarnacio-halalkozeli-elmenyek/beszkenneltek-testen-kivuli-allapotot/

A University of Ottawa egyik pszichológushallgatójáról nemrég kiderült, hogy akaratlagosan meg tudja élni a testen kívüli állapotot: ez szerencsés áttörés lehet a kutatóknak, akik eddig nem tudták tanulmányozni a jelenséget. A kutatók fMRI-készülékkel beszkennelték a nő agyát az élmény alatt.A testen kívüli élményt a legtöbben halálközeli élménnyel együtt élik meg: úgy érezzük, hogy saját testünk felett lebegünk, és úgy látjuk, ahogy a sebészek láthatnak minket, amikor fölénk hajolnak. Az élményt általában a testben lévő gyógyszerekhez vagy trauma hatására felszabadult hormonokhoz kötik.

Az egy részvevős tanulmányt a nyílt hozzáférésű Frontiers of Human Neuroscience-ban közölték még februárban. A szerzők a University of Ottawán működik pszichológiai iskola tagjai. Az eredmények szerint a nő pontosan alvás előtt éri el ezt az állapotot, de csak néha.
A kutatók azt írják, képes volt magát nézni úgy, hogy a levegőben forog a teste körül, illetve fekszik és vízszintes síkban gördül. Azzal viszont tisztában van, hogy valódi teste mozdulatlan.

fMRI-vel felvettékA kutatók fMRI-szkennelést csináltak a páciensen a kísérlet előtt, és azután is, hogy megkérték, lépjen át a testen kívüli állapotba, hogy pontosan megnézhessék, mi történik az agyában. Az eredményeket összehasonlították azzal, amikor simán képzelődik.
Kiderült, hogy azok a területek is aktiválódnak az agyban, amikor megéli az állapotot, amik a mozgás mentális reprezentációjáért felelősek. a kiegészítő motoros terület, a kisagy, az anguláris tekervény, az alacsonyabb temporális tekervény és az orbitfrontális kéreg, de a vizuális kéreg is észleltek aktivitást.
Az biztos, hogy a nő nem hamisítja a tüneteket, valami biztostan történik az agyában, ami alapján máshogyan éli meg a világot. A kutatók azonban egyelőre nem tudják megmondani, mi lehet a pontos ok, ráadásul a tanulmányban csak egyetlen résztvevő volt.
A kutatók szerint ez az élmény sokkal gyakoribb lehet, mint eddig gondoltuk, a megfigyelt nő meglepődött, hogy nem mindenki képes megélni ezt az állapotot. Az egész hasonló lehet a szinesztéziához, amikor az emberek színeket hallanak vagy éppen hangokat szagolnak.

10 ok, amiért hihetünk a túlvilágban

Forrás: ListVerse    http://bizzariummagazin.blogspot.hu/2014/02/10-ok-amiert-hihetunk-tulvilagban-i.html

10. A tudatunk a halál után is megmarad
Dr. Sam Parnia egy olyan férfi, aki sokat tud a halálról. Az orvos a szívleállás után pár órával is képes visszahozni embereket az életbe. Dr. Parnia interjúi alapján az emberi tudat az agyhalál után is fennmarad. Az orvos nem foglalkozik a paranormális magyarázatokkal, szerinte az orvostudomány még nem elég fejlett ahhoz, hogy teljesen megértsük az emberi tudat működését, amely független lehet az agyműködésünktől.

9. Testen kívüli élmények
1991-ben a híres énekes, Pam Reynold életveszélyes verőértágulatban szenvedett. Választania kellett egy veszélyes operáció és a biztos halál között. Reynold természetesen a műtétet választotta. Az énekest mesterséges kómába helyezték, a teste 15,5 fokos hőmérsékletre lett lehűtve. A szemét leragasztották, a füleibe fülhallgatókat helyeztek, amelyek folyamatos hangokat közvetíttek neki, ezzel figyelték agyának aktivitását.
Szinte teljesen lehetetlen, hogy Reynolds tapasztalt eseményeket. Úgy érezte, hogy a teste lebeg a műtő felett. Arra is emlékezett, hogy a rádióban a Hotel California című zeneszám ment. Később elmesélte az orvosnak, hogy mikre emlékszik, amelyeket az teljesen megerősített.

8. Találkozás a halottakkal
A klasszikus anekdotákat közé tartozik az elhunyt szeretekkel való találkozás. Sokan ezeket extrémen éles hallucinációknak gondolják. Azonban Dr. Bruce Greyson úgy gondolja, hogy ezek többek annál.
2013-ban publikált egy cikket kutatásairól, amelyben a halott szeretekkel való találkozás többszörösen meghaladja az élő emberekkel valót. Hogyha ezek random hallucinációk lennének, akkor épp annyi élő ember is lehetne bennük, mint elhunyt.
Még érdekesebb, hogy pár esetben olyan elhunyt rokonokkal találkoztak az emberek, akikről nem is tudták, hogy halottak. Sőt, olyan is előfordult, hogy nem is ismerték az adott személyt.

7. Extrém realitás
Dr. Steven Laureys egy olyan ember, aki egyáltalán nem hisz a túlvilági életben. Célja volt, hogy az összes halálközeli élményt tudományosan támassza alá. Azonban a kutatásai során olyan dolgokra bukkant, amelyeket nem tudott megmagyarázni.
A legfurcsább ezek közül a hiperrealitás. A halálközeli élmények során megtapasztalt emlékeknél azt várták volna, hogy idővel halványodni kezdenek, azonban egyáltalán nem ez történt. Az emlékek egyre élesebbek lettek. A túlvilág megtapasztalásának élménye egyáltalán nem úgy működik, ahogy a többi emlék.

6. Hasonlóságok
A legérdekesebb, hogy a halálközeli élmények hasonlítanak egymásra. Hogyha az agysejtek véletlen játékai lennének, akkor egyénenként eltérőek lennének.
Egy holland kutató 344 beteget vizsgált meg, akik szívmegállást szenvedtek el. Az alanyokkal egy héten belül beszélgettek a kérdezők. 8-12 százalék tökéletes halálközeli példákat hozott fel. A kísérleti alanyoknak nem volt semmilyen kapcsolatuk egymással, azonban mégis hasonló élményeket tapasztaltak.

5. Személyiség változások
Nagyon érdekes, de minden ember, akik átélték a halálközeli élményt, pozitívnak írták le a változást. Egy holland kutató, Pim van Lommel  vizsgálta meg a jelenséget. A változások állandóak maradtak. Általában a személyek boldogabbak, pozitívabbak és barátkozóbbak lettek, ráadásul eltűnt a halálfélelmük, mintha a halálközeli élmény egy igen pozitív eseménnyé változott volna az idők során. Érdekes módon a pszichológiai profiljuk igen hasonló lett, függetlenül attól, hogy milyen emberek voltak előtte.

4. Élmény első kézből
2008-ban Dr. Eben Alexander került a halál közelébe. A férfi egyébként ideggyógyászként tevékenykedett, azonban egy baktérium megtámadta az agyát, így hamar kómába esett. Eben szerint az agya egy zöldséghez hasonlított a veszélyes vírus hatására, bármelyik pillanatban meghalhatott volna.
Az idegsebész érdekes hétnapos utazásra indult elméjében. A számítógépek szerint az agya egyáltalán nem volt aktív ez idő tájt. Elviekben emlékek sem rögzülhettek volna az időszakról, azonban Alexander élesen emlékszik mindenre.

3. A vakok látása
Nagyon érdekes, de veleszületett vakok nyerték vissza látásukat halálközeli élmény során. 31 embert kérdeztek meg a kutatás során, akik közül 14-en születésüktől fogva vakok voltak. Mindannyian beszámoltak vizuális élményekről. Alagutakról, esetleg halott rokonokról meséltek, sőt sokan le is tudták írni saját külsejüket, ahogy magukat nézték.

2. A kvantumfizika szerint lehetséges
Robert Lanza professzor szerint a túlvilág nem lehetőség, hanem bizonyosság. Egyik teóriája szerint párhuzamos univerzumok futnak egymás mellett. Szerinte az összes lehetőségünk megvalósul, azonban, hogyha döntünk, akkor csak egy marad meg számunkra. Szerinte halálunk után nem leszünk szilárd létezők, de tovább folytatódik az életünk.

1. Gyermekek, akik emlékeznek előző életükre
Ian Stevenson szerint ő az első ember, akinek igazi bizonyítéka van a reinkarnációra. Stevenson olyan gyerekeket kutatott fel, akiknek vannak emlékeik az előző életeikből. Ráadásul nem is egyetlen példát hozott fel, hanem több, mint 3000 gyermeket talált, akik emlékeztek életükre, halálukra és szeretteikre.
Egy dokumentált esetben egy kislány meghallotta egy város nevét, ahol amelyről azelőtt sohasem hallott. Tökéletesen elmesélte, hogyan fulladt meg véletlenül a bátyja és leírta a várost teljes részletességben. Később utánanéztek a családnak. A kislány egyáltalán nem ismerhette a halottat, sem a várost.
Azonban a furcsaságok listája itt nem ér véget, hiszen néhány esetben a gyerekek fóbiái is kapcsolódtak előző halálukhoz. Az esetek teljes mértékben megmagyarázhatatlanok.

Életünk egyik legnagyobb rejtélye

Forrás: http://www.paranormalactivity.eoldal.hu/cikkek/halalkozeli-elmenyek.html

Életünk egyik legnagyobb rejtélye, hogy mi történik velünk a halálunk után. Vannak olyan emberek azonban, akik átéltek már halálközeli állapotokat. Ők azt állítják:tudják a választ.

Az USA hadseregének közlegénye, George Ritchie 1943 decemberében súlyos tüdőgyulladással magas lázzal feküdt a texasi Abilene katonai kórházban. Egy éjszaka arra ébredt,hogy  sokkal jobban van, és kiugrott az ágyból, hogy megkeresse ruháját. Nem találta,de amikor visszanézett döbbenetére egy fiatalembert pillantott meg az ágyon. Kirohant a folyosóra, és megszólította az ott álló őrmestert,de az levegőnek nézte.Ritchie azt vette észre, hogy már nincs is a kórházban, száguldott, szinte repült.Kiért egy folyó partjára, majd egy ismeretlen városban útkereszteződéshez érkezett. Lassanként rájött, hogy láthatatlan: a járókelők ügyet sem vetettek rá. Visszaindult a kórházba, s még  gyorsabban  haladt, mit amikor nekivágott az útnak. Kórteremtől kórteremre szaladt, kereste az ágyát és az alvó férfit. Végre megtalálta az ágyát- de rémülten látta, hogy a rajta fekvő testet már letakarták lepedővel. A helyiséget egyszer csak ragyogó fény töltötte el, és a katona előtt lepergett az élete filmje, minden esemény, minden gondolat. Hirtelen visszatért a saját testébe. A keze megrezdült, s az ápoló riasztotta az ügyeletes orvost, aki már kiadta az utasítást, hogy az elhunytat vigyék a hullaházba. Adrenalin-injekcióval sikerült újra megindítani a szívműködését.Ritchie kilenc percig volt "halott".

Hosszú évek után Ritchie- most már mint tekintélyes ideg- és elmegyógyász - beszámolt a halállal való közeli találkozásáról egy Raymund A. Moody nevű orvostanhallgatónak. Moodyt ez a történet indította arra, hogy a halálközeli élményekkel foglalkozzék. Kutatásai alapján írta meg Az élet az élet után című könyvét(1975), amelyből az idők során tízmillió példány fogyott el. Hatására jellemző, hogy a Gallup Intézet 1982-ben közvélemény-kutatást rendezett a témáról, és ekkor kiderült, hogy - a saját bevallása szerint - nyolcmillió amerikai felnőttnek volt halálközeli vagy azzal kapcsolatos élménye. Szó sincs azonban valamiféle  modern felfedezésről. Több mit kétezer éve Platón, a görög filozófus elbeszélte az Ér nevű katonai legendáját.Azt gondolták róla, hogy elesett a háborúban, tizenkét napot feküdt hullaként, de amikor a testét el akarták hamvasztani a halotti  máglyán , életre kelt. Ér elbeszélte, mihelyt a lelke kilépett a testéből, olyan helyre  került, ahol a földben két hasadék volt, s vele szemben az égen szintén kettő. Középen bírák ültek, és a lelkek fölött ítélkeztek. Az igazságos lelkeket az ég felé, az igazságtalanokat a föld felé indították  útnak.Neki megparancsolták, térjen vissza és mondja el embertársainak, mit látott.

Az első világháborúban, az olaszországi Piave folyó mellett Ernest Hemigwayt megsebesítette egy felrobbanó gránát. A fiatal amerikai önkéntes azt gondolta, itt a halál. Túlélte azonban a sebesülést, és évek múltán a Búcsú a fegyverektől(1929) című híres regényében idézte föl, mit érzékelt a halál küszöbén:"Megpróbáltam lélegzethez jutni,de a levegő megállt a torkomban, és egyszerre éreztem, hogy kiszakadok saját magamból, tetőtől talpig, és tudtam, hogy ez a halál, de azt is tudtam, hogy tévedés volt, amit eddig hittem, hogy az ember csak lehunyja szemét, és kész. Egy darabig lebegtem az űrben, de följebb már nem jutottam, sőt éreztem, hogy kezdek visszacsúszni. Nagyot lélegzettem, és itt voltam megint."(Örkény István fordítása)
Hasonló tapasztalatokról szerte a világon beszámoltak az írott történelem folyamán, de az orvosok csupán néhány évtizede, az újjáélesztési módszereknek köszönhetően képesek arra, hogy szerencsés esetben visszahozzák a betegeket - szó szerint - " a sír széléről". Ezzel lehetővé vált, hogy nagy számban kezdjék összegyűjteni a halálközeli élményekről szóló beszámolókat.

A kutatók a sok adat alapján több szakaszt különböztettek meg, meghökkentően hasonlítanak a Tibeti Halottaskönyvben található leírásokra. Az első szaksz meglehetősen emlékeztet a testből való kilépés élményére. Az ember azt érzi, hogy kilebeg a testből, és sok elbeszélés szerint szokatlan  nézőpontból lát egy eseménysort vagy jelentet  - néha a saját testét. Mindezt rendkívüli nyugalom érzése kíséri. Sokan számoltak be arról, mennyire mulatságosnak találták az alattuk sürgölődő emberek látványát. Még azt is le tudták írni, milyen módszerekkel próbálták újjáéleszteni őket az orvosok a műtőben.Az alany ezután egy sötét alagúton haladt végig, eközben erős szelet érez, vagy annak a hangját hallja. Az alagút végén  ragyogó fényt lát, halott barátainak vagy rokonainak az alakjait, olykor pedig egy "fénylényt" , akit a vallási meggyőződés szerint azonosít - Ritchie meg volt győződve, hogy Jézussal találkozott.
A következő helyszín egy napfényben úszó, virágokkal és patakokkal ékes gyönyörű kert, vagy a kristályból, üvegből épült "fényváros". Ezt követi "az élet filmje": az egyén előtt leperegnek az elszalasztott lehetőségei, szembesül azzal, hogy mit tehetett volna jobban, vagy hogyan segíthetett volna másokon. Úgy érzi, a tér és az idő többé nem létezik, s abban a pillanatban, amikor visszatér az életbe, mélységes csalódást érez.

Sok ilyen élménynek logikus magyarázata van. A halál előtti másodpercekben például sok esetben lezuhan a vérnyomás és csökken az agyba jutó oxigén mennyisége. Emiatt az agysejtek egy részének működése előbb áll le, mint a többié.
A látás agyi területén például tovább maradnak működőképesek a látótér központi részét érzékelő sejtek. A látómező pereméről viszont egyre kevesebb üzenet érkezik, s ezt úgy fogja föl a haldokló, hogy ragyogó fényt lát a peremen pedig sötét árnyékokat. A magához térő ember minderre mind alagútra emlékszik.

Az agy a klinikai halál után is aktív

Forrás: Electrical Signatures of Consciousness in the Dying Brain (http://www.sciencedaily.com/releases/2013/08/130812153553.htm) 2013. augusztus 16.

Amerikai kutatók állatkísérletekben azt találták, hogy a szívmegállás után az agy egy rövid ideig magas szintű aktivitást mutat. Az eredmények magyarázatul szolgálhatnak az úgynevezett halálközeli élményekre is.

Az úgynevezett halálközeli élmény, amelyről a szívmegállás után újraélesztettek beszámolnak, tudományosan megalapozható – mondják a michigani egészségtudományi egyetem munkatársai. Az, hogy a haldokló agy képes-e, és ha igen, hogyan tudatos működésre, napjainkig viták tárgya volt. Most azonban a michigani egyetem kutatása megmutatta, hogy nem sokkal a klinikai halál beállta után (amikor a szív és a vérkeringés megáll, és az agyba nem jut oxigénnel teli vér) a patkányok agya a tudatos működéshez hasonló aktivitást mutat – számol be az eredményekről a Science Daily.

„Ez az első olyan állatkísérlet, amely azt vizsgálta, hogy milyen neuropszichológiai folyamatok játszódnak le az éppen leálló agyban” – mondta el Jimo Borjigin, a kutatás egyik vezetője. „Ez a kutatás lehet majd az alapja az emberi halálközeli élmény (pl. fény látása) magyarázatának.” A szívmegálláson átesettek 20 százaléka számol be ilyen halálközeli élményről, amelyet a klinikai halál állapotában élnek át. Ezeket a víziókat és tapasztalatokat „a valósnál is valósabbnak” nevezték, ugyanakkor nem világos, hogy az agy képes-e ilyen tudatos aktivitásra a szív megállása után. „Úgy gondolkodtunk, hogy ha a halálközeli élmény valóban agyi aktivitásból származik, akkor a tudatos működéséhez hasonló neurális aktivitást fogjuk tapasztalni az agyi véráram megállása után is” – mondja Borjigin.

A kísérletben kilenc patkány agyát vizsgálták EEG-vel, mialatt mesterségesen megállították a szívműködésüket. A szív megállása utáni 30 másodpercben mindegyik egér agya hirtelen széleskörű, ideiglenes izgalmi állapotot mutatott. Ugyanezt tapasztalták a fuldokló patkányok agyi aktivitásának vizsgálatakor is. „A feltevés, hogy haldokló állapotban tudatos agyi aktivitást fogunk találni, beigazolódott” – magyarázza Borjigin. „Az azonban meglepő volt, hogy milyen magas szintű aktivitást találtunk” – fűzte hozzá George Mashour, aneszteziológus, a kutatás résztvevője. „Valójában a halál előtti állapotban az agy számos ismert tudatos folyamatának megfelelő elektromos aktivitás magas szintje mérhető. Ez pedig azt mutatja, hogy a szívmegállás után az agy még rövid ideig képes rendezett elektromos aktivitásra.”

Az új eredmény azért is lehet meglepő, mert korábban azt feltételezték, hogy az agy a szívmegállás közben inaktív. Ugyanakkor korábban sosem vizsgálták szisztematikusan a haldokló agy elektromos aktivitását. Ez a kutatás megmutatta, hogy az oxigénszint, illetve az oxigén- és a glükózszint csökkenésével az agy képes a tudatos állapothoz hasonló aktivitást mutatni. Ez pedig magyarázatul szolgálhat az újraélesztettek által leírt, úgynevezett halálközeli élményekre.

Újabb biztató jelek a túlvilágról

Forrás: [ORIGO] 2002

Brit kutatók állítása szerint úttörő jellegű bizonyítékok vannak arra, hogy a tudat a klinikai halál állapotában is működhet, miután az agyfunkciók már bizonyíthatóan leálltak.
Sam Parnia (Southampton University, Anglia) és munkatársai szerint egy éves időszakra kiterjedő kutatásaik úttörő jellegűnek minősíthetők a halálközeli élmények vizsgálata terén. Az eddigi eredményeket - amelyek a Resuscitation (Újraélesztés) c. folyóirat 2001 februári számában jelentek meg először - a múlt héten tárták a tudós-közvélemény elé a Caltech-en megrendezett konferencián.

Tiszta emléknyomok "odaátról"
A kutatók által vizsgált, kórházi körülmények között szívinfarktust szenvedett és újraélesztett személyek egy részénél jól szervezett agyműködésre utaló jeleket (gondolkodást, érzelmi funkciók és az emlékezet kialakulását) tapasztalták abból az időszakból, amikor azok agya már nem mutatott életjelet. A klinikai halál állapotában végzett EEG-vizsgálatok kétségkívül bizonyították, hogy az agy elektromos aktivitása a kritikus időszakban szünetelt. A kutatók lehetségesnek tartják, hogy mindezekért az agytól függetlenül létező tudat (lélek?) felelős.
Hatvanhárom infarktusos, klinikai halál állapotából visszahozott személyt vizsgáltak meg, s az esemény utáni egy héten belül mindegyikükkel interjút készítettek. A hatvanhárom emberből hét (11%) számolt be emléknyomokról. Közülük négyen teljesen tiszta gondolatokra és cselekvésekre emlékeztek, miután az orvosok megállapították az agyhalált. Ez - korábbi hasonló beszámolókhoz hasonlóan - ismét csak ellentmond annak az elméletnek, mely szerint az agy által kreált, a halálba való átmenetet megkönnyítő zavaros víziókról van szó csupán. Persze a "szokásos" halálközeli tapasztalatok is előbukkantak (így például a testenkívüliség élménye, pozitív érzések, alagút, fény stb.).
A kutatók fontosnak tartják megjegyezni, hogy a vizsgált személyek agya nem szenvedett oxigénhiányban, amellyel sokan magyarázzák az ilyen látomások kialakulását. Egy másik szokásos ellenérv, hogy az emlékek közvetlenül a tudat elvesztése előtt, illetve közvetlenül visszanyerése után rögzülnek. Parnia véleménye szerint azonban ez azért nem lehetséges, mert a tudatvesztés más, kevésbé súlyos állapotainál (például a baleseteknél előforduló eszméletvesztésnél) is pont ennek ellenkezőjét tapasztaljuk: az áldozatoknál egyszerűen kiesnek a kritikus időszak dolgai ("az utolsó, amire emlékszem, egy piros autó volt, aztán már csak a kórházban tértem magamhoz"). Egy másik, fontosnak tartott motívum, hogy a négy említett személy egyike sem vallotta magát gyakorló hívőnek, s nem számoltak be vallásos elemek feltűnéséről.
Alapítvány a további kutatásokért
Világszerte több ezer ember vallott már kutatóknak a halálközeli élményekről. A legkisebb mindössze 2,5 éves volt, s ő is beszámolt testének elhagyásáról és a fényről. Sokan azonban azért nem beszélnek, mert attól félnek, hogy bolondnak tartják őket.

Parnia és kollégái egy olyan alapítványt hoztak létre (Horizon Research Foundation), amelynek célja a szakértők és laikusok folyamatos tájékoztatása a terület legújabb kutatási eredményeiről.
Parnia odáig merészkedik, hogy a tudat valamilyen szinten független lehet az agytól, amit csak önmaga megnyilvánulására, egyfajta gondolatközlésre használ (ahogyan például a tv-készülék alakítja át az elektromágneses hullámokat képpé és hanggá). Így aztán a készülék gyors ki- és bekapcsolása (klinikai halál) után maradhat valamiféle nyom arról, hogy a tudat elhagyni készült biológiai székhelyét.
A kutatások természetesen tovább szítják a halál utáni élet, illetve a tudat (lélek?) körüli vitákat, a tudományéról már részben a filozófia és a teológia területére sodorva a kutatási eredményeket.

Tesztelik a halálközeli élményeket

Forrás: MTI 2004

Minden korábbinál átfogóbb kísérletet terveznek brit tudósok, hogy egyszer és mindenkorra eldöntsék: lehetséges-e, hogy az emberi értelem a test halálának pillanatában képes elhagyni a testet.
A brit Tudományfejlesztési Társaság kísérletében szívhalált - átélt és természetesen túlélt - személyektől próbálnak majd bizonyítékokat gyűjteni arra vonatkozóan, hogy voltak-e testen kívüli élményeik a műtőasztalon.

Az előreláthatóan egy évig tartó kísérletben száz személlyel készítenek majd beható interjút - közölte Peter Fenwick neuropszichológus, a halálközeli élmények kutatója. "Annyi anekdota kering ezekről az élményekről, tényleges bizonyíték azonban gyakorlatilag nem áll rendelkezésre".
A kutatók 25 kórházat vonnak be a kísérletbe, amelynek lényege igen egyszerű: különleges formájú, feltűnő színű tárgyakat, illetve képeket helyeznek el a kardiológiai intenzív osztályokon.
A halálon túli - és testen kívüli - élményekről beszámoló túlélők általában azt állítják magukról, hogy lelkük - vagy tudatuk - a műtőasztalnál dolgozó orvosok fölött lebegve figyelte testük újraélesztését. A kísérletbe bevont kórházakban minden ilyen túlélőtől megkérdezik majd az orvosok, hogy látták-e az odatett feltűnő tárgyakat. Amennyiben a válasz igen, tehát akkor is látják ezeket, amikor az agy nem működik, az valóban azt jelentheti, hogy a tudat képes függetleníteni magát az agytól.
"Ha viszont az érintettek nem látnak majd semmit, kénytelenek leszünk belátni, hogy az agy és a tudat szétválaszthatóságát hirdető elmélet nem állja meg a helyét" - mondta a brit neuropszichológus.

Élet a halál után , vagy hogy is van ez?

forrás: balazsmeditacio.bloglap.hu
 
Minden embert az foglalkoztat a legjobban még ha tudat alatt is az élet értelme kérdése után ,hogy van-e élet a halál után.Ahhoz hogy erre a kérdésre érthető választ tudjunk adni tisztázni kell a fogalmak jelentőségét amikről beszélünk.Mit takar az élet kifejezés?Szerves vegyületek biokémiai kapcsolatainak összességét a legegyszerűbb egysejtűtől a legösszetettebb élőlényekig.Mi emberek ennek a biológiai folyamatnak a vetületei vagyunk,megszámlálhatatlan kémiai folyamat megy végbe minden másodpercben a testünkben eredménye képen élünk úgy a bolygónkon ahogyan ,mi ezt nevezzük életnek.Ha ebből a szemszögből nézzük akkor a halál után a test bomlani kezd ,további biológiai folyamatok zajlanak le rajta, életnek adva teret .Ha ezt vesszük alapul akkor a halál után persze ,hogy van élet,hát látható a biológiai változás a testen csak ez az élet nem azt a fogalmat meríti ki amit az emberek általában élet szó alatt értenek.Az ego számára nem létezik a testen túl semmi,ami érthető is mivel az egó az emberi agyból ered és annak halálával meg is szűnik létezni.Tehát az ego szemszögéből nem létezik élet a halál után mivel nincs biológiai alapja amiből fakadna.


Ahhoz hogy megértse mindenki ,hogy mi is van a halál után ahhoz ezen a felfogáson túl kell lépni.Nélkülözhetetlen ,hogy elfogadjuk a lélek tényét ami örök és halhatatlan.De akkor jogosan jön a kérdés ,hogy mi is a lélek?A léleknek nincs fizikai kiterjedése(bár mint energia van és ez tapasztalható is),az emberi test arra szolgál ,hogy kapcsolatba tudjon kerülni általa a külvilággal,ha úgy tetszik bioruha ami legnagyobb bánatunkra képes az önálló gondolkozásra ,úgy is lehetne fogalmazni ,hogy hibásan funkcionál,de ez azért nem igaz mert valójában ez a bioruha az ami által teljesíteni tudjuk azokat a feladatokat amik ki vannak tűzve nekünk a földi életünk során.A lélek tiszta energia ,ha ez eltávozik a testből akkor az nem tud élni tovább.Energia ami Teremtő Istenünkből származik ,része neki,mivel minden lélek onnan ered így minden lélek kapcsolódik a másikhoz .


Tehát a lélek energia,akkor ahhoz az élethez amiről az elején beszéltünk nem sok köze van,viszont most már tudunk válaszolni az elején feltett kérdésre.

Nincs élet a halál után ,lét van ahol a fizikai valónk nincs többé csak a tudatos lélek energiánk marad ,a földi léttől függetlenül ,visszakerülünk oda ahonnan származunk egy olyan helyre ahol nyugalom és béke van ,végül is ezt keressük mindig földi életünk során ,mert ez az ami hiányzik minden embernek a földön .Ne féljen senki a haláltól az csak a földi életünk része ,ha nem lenne élet a halál sem létezne egyik nélkül nincs másik ,fogadjuk el ,hogy ez a világ legtermészetesebb dolga ,addig tart fizikai életünk ameddig kell hogy tartson ,minden ember akivel megismerkedünk és kapcsolatba kerülünk egy előre eltervezett forgató könyv szerint érkezik ,angyalainknak az a feladata hogy megpróbáljanak minket azon az úton tartani amit kijelöltünk magunknak.Fogadjuk szeretettel és megértéssel útmutatásaikat még akkor is ha az teljesen mást mutat mint amit addig elképzeltünk életünkről.Ha elég értettek leszünk rá,akkor elénk tárják azokat a dolgokat amik megkönnyítik az életünket vagy rámutatnak ,hogy miért volt szükségünk arra a nem túl kellemes élet részre amit megéltünk.A Teremtő egy hasonló kérdésemre így válaszolt:"Ne fuss el a nehézségek elől,mert ha most nem éled meg őket akkor a következő életedben fogod ,éld meg most,légy túl rajta és következő életed már ennyivel könnyebb lesz."

Élet az élet után – halálközeli élmények

(Felhasznált irodalom: Raymond A. Moody – Élet az élet után)

Szerző: L. Zs.

Forrás: http://ezoteria.barnulj.hu/

Az újraélesztési technika fejlődésével egyre több emberrel történik meg élete során, hogy *meghal * és *feltámad*, így egyre több információ jut el hozzánk ezen élményekről. A halálközeli élmény fogalmát Raymond Moody amerikai pszichiáter alkotta meg 1975-ben. Ezek az élmények a klinikai halál állapotában jelentkeznek, és elgondolkodató, hogy az újraélesztéssel visszahozott emberek mennyire hasonló tapasztalatokról számolnak be.

Feltűnő hasonlóságok
A halálközeli élményeket mindenki a saját nézetrendszere szerint magyarázza: egyesek tudományosan, mások a transzcendencia segítségül hívásával. Ám a tudósok között is egyre többen vannak, akik úgy vélik, ezek az élmények nem magyarázhatók meg teljesen az ő eszköztárukkal. A téma sajátosságából fakad azonban, hogy valószínűleg soha nem fogunk végső bizonyítékot találni eme élmények tartalmának valós vagy valótlan voltára.

A klinikai halál állapotába kerülők mintegy 10 százaléka él át halálközeli élményt. Noha a beszámolók között nincs két teljesen egyforma, szinte mindegyikben találunk hasonló elemeket. Figyelemre méltó, hogy a különböző nemzetiségű, világnézetű és intellektusú emberek halálközeli tapasztalatai főbb vonásaik tekintetében mennyire egybehangzók. A leggyakrabban említett momentumok a következők: saját testük és a körülöttük történő események kívülről illetve felülről szemlélése; sötétség vagy sötét alagút és az azt követő fény; az életről alkotott morális ítélet, olykor az életesemények részletes visszaidézésével, életfilmmel kísérve; az élet értelmének felismerése; találkozás elhunyt szeretteikkel; békesség, öröm, megnyugvás.
A testen kívül
Az egyik legjellemzőbb momentum, hogy a halálközeli élményt átélő személyek öntudatra ébredésükkor saját fizikai testüket kívülről pillantják meg. Egy fiatalember például így vallott erről: „Két évvel ezelőtt a barátomat vittem haza kocsival. A belvárosban egy útkereszteződéshez értem, lassan hajtottam, jobbra-balra tekintettem és nem láttam jönni semmit. Továbbmentem, majd hallottam, amint a barátom velőtrázóan felordít, aztán hirtelen vakító fényt láttam – egy kocsi reflektorát, mely egyenesen felénk jött. Borzasztó csörömpölést hallottam; a kocsi oldalról nekünk rohant. Ekkor olyan pillanat következett, mintha sötétségen át, sötét, zárt termen keresztül rohannék. Mindez nagyon gyorsan játszódott le. Aztán a föld fölött lebegtem, talán másfél méterre a földtől, és mintegy öt méterre az autómtól. Még hallottam az összeütközés zaját elcsendesedni. Láttam, amint mindenfelől emberek szaladnak a kocsihoz. A barátom sokkos állapotban szállt ki a kocsiból. A roncsok között a saját testemet is láttam, és figyeltem, hogyan próbálják kiszabadítani. Lábaim kificamodtak és minden tele volt vérrel.”

Itt egy traumatikus esemény történt, mások azonban teljes mértékben jóleső érzéssel élik át ezt a helyzetet: „Nagyon beteg voltam, és az orvos kórházba vitetett. Egy reggel sűrű, szürke köd felhősödött körülöttem és elhagytam a testemet. Lebegő érzésem volt. Amikor testemen kívül voltam, visszanéztem és láttam, hogyan fekszik a testem az ágyon. Nem éreztem félelmet, nyugalom, béke és csend volt. Cseppet se voltam izgatott, vagy rémült. Egyáltalán nem féltem. Minden a legnagyobb nyugalommal töltött el. Azt gondoltam, ha meghalnék és halott maradnék se szívesen mennék vissza a testembe.”

A Fénylény
A legtöbben látomásuk során találkoznak a „Fénylénnyel”: egy szikrázóan ragyogó fény vár rájuk, és a találkozás mindenkire óriási hatást tesz. Ez a fény leírhatatlan fényessége ellenére nem bántja a szemet, nem kápráztat. Szokatlan megjelenési formája ellenére a vizsgált személyek nem kételkedtek abban, hogy ez a fény élőlény, személyi tulajdonságai vannak. Leírhatatlan szeretet és melegség árad a haldoklóra ebből a lényből, a személyeket teljesen körülveszi, mintegy magába zárja a jelenléte. A haldoklót eltölti a belőle áradó mágneses vonzerő. A Lény felveszi a kapcsolatot a haldoklóval, ami gondolatátvitellel történik. Az elhangzott kérdések között ezek a leggyakoribbak: „Kész vagy meghalni? Mit tettél életedben, amit fel tudsz mutatni? Értékes az életed?”

A kérdések azonban nem szemrehányóak vagy vádlóak, ugyanaz a korlátlan szeretet és megértés árad a Lényből, mint előtte. A kérdések célja az, hogy a haldoklók életüket őszintén és alaposan gondolják át. A Fénylény megjelenése és szavak nélkül feltett kérdései egy döbbenetes erejű képsort indítanak el, amellyel a Lény panorámaszerűen bemutatja a haldoklónak élete fontos eseményeit. A legtöbben ezt a jelenséget úgy fogták fel, hogy a Fénylény ezzel nevelni akarta őket, és figyelmeztetést kaptak: az életben a legfontosabb az embereket szeretni és tudást szerezni. Csaknem minden érintett hangsúlyozta, hogy mennyire fontos embertársainkat szeretni és szeretetből jót tenni. Mások a tudás megszerzésének fontosságát hangsúlyozták, és hogy a tanulás olyan folyamat, mely az örökkévalóságon át tart.
Túlvilág vagy oxigénhiány?
Van, aki azt mondja, a halálközeli élmények Isten és a mennyország létezésének egyértelmű bizonyítékát jelentik. Mások azt állítják, hogy a látomás csupán a haldokló agy játéka, melynek oka az oxigénhiány, és a szén-dioxid mennyiségének emelkedése a vérben; a békesség érzéséért a stresszhelyzetben felszabaduló endorfinok felelősek, az alagút-élményt pedig a látásért felelős agykéregrész megzavart működése hozza létre.

Az vitathatatlan, hogy a halálközeli élmények szinte mindenki fantáziáját megmozgatják. Van, akinek hitet és reményt nyújtanak, van, aki következetesen tagadja valóságtartalmukat. Egy azonban biztos: akik átestek ilyen élményen, már nem félnek a haláltól. A túlélők számára a külső, társadalmi megítélés elveszti jelentőségét, ahogy a siker, a pénz és a presztízs sem számít többé. Semmi nem fontos, csak a szeretet, az emberi kapcsolatok és a tudás.

A 3. ÉVEZRED folyóirat cikke

Testen kívüli élményt stimuláló doktorok

Forrás: [ORIGO] 2003

Lehetséges, hogy a sokak által paranormálisnak vélt jelenségeket egy bizonyos agyközpontot ért inger okozza.

Azok, akik átélték már, arról számolnak be, hogy tudatuk elhagyta testüket, és felette lebegett. "Közülük azonban csak néhányan hajlandóak beszélni tapasztalataikról, mert ezt a különös állapotot előszeretettel sorolják a paranormális jelenségek közé" - nyilatkozta Olaf Blanke  neurológus (Genfi Egyetemi Klinika, Svájc).

Blanke kísérletében egy epilepsziával kezelt asszony agyát elektródákkal ingerelve megfigyelte, hogy így ismétlődő testen kívüli élményeket idéz elő.
Egy a jobb oldali agyközpont felelős a testünkről alkotott képért. Ennek alapja a test egyensúlya és a végtagok térbeli helyzete.
"A dolog teljesen érthető" - véli Peter Brugger (Zürichi Egyetemi Klinika, Svájc). "A testünkről bennünk élő kép elkülöníthető a valóságtól. Le kell szögeznünk ugyanakkor, hogy a megfigyelés egyedi eseten alapszik."
Finom ingerléssel az asszony, aki a műtét alatt végig tudatánál volt, arról beszélt, úgy érzi, mintha teste egyre könnyebb lenne és zuhanna. Az ingerlést felerősítve pedig ezeket mondta: "Látom magamat, ott fekszem lent az asztalon."
Amikor arra kérték, emelje fel a karját, egy idegen kezet látott felé közeledni.
A megfigyelés arra enged következtetni, hogy mind az "idegen-kéz szindróma", mely során a páciens saját végtagját tőle idegennek érzi, mind a "fantom-végtag" jelenség, ami amputálás után fordul elő, összefüggésbe hozható a testen kívüli élménnyel.

A testen kívüli élmények hihetetlenül gyakoriak, s csak egy részük kapcsolódik a halálközeli állapothoz.
Egyes vélekedések szerint a jelenség mögött vallási, spirituális okok rejlenek, s a test és a lélek halál utáni különválásának bizonyítékát látják benne.
A kísérleti eredmények nem cáfolják meg ezeket a vélekedéseket, állítja John Marshall, az oxfordi Radcliffe Kórház neurológusa.
Hiba lenne mindebből arra a következtetésre jutnunk, hogy a hasonló élményeket átélt emberek tévednek. A megfigyelés csak egy útját tárta fel a testen kívüli élmény előidézésének. Mindazonáltal betegeinknek, akik hitüket vesztik saját józan eszükben, a felfedezés óriási megnyugvást jelent.
Az izgalmat hajszolók persze "törhetik a fejüket", hogyan tudnák önmagukat ebbe a nem mindennapi állapotba hozni, ám - a helyzet mai állása szerint - ez csak a koponya felnyitásával lehetséges.

Újabb felismerések a halálközeli élményekről

forrás: Magyar Kurír

A halálközeli élmények oka nem lehet az agyi oxigénhiány, mert a tudat működése nem követi az agyműködést; és mert nemritkán a haldokló mellett tartózkodó egészséges hozzátartozók is tapasztalnak ilyen élményeket.

A halál közelébe kerülő emberek 10–20 százaléka számol be ún. halálközeli élményekről. Sokan nagy nyugalmat, békességet éreznek, néhány pillanat alatt filmszerűen lepereg előttük az életük, látják tetteik másokra gyakorolt hatását, kilépnek a testükből, korábban elhunyt személyekkel vagy angyalokkal találkoznak. A különös jelenséggel immár harminc éve foglalkozik az IANDS (International Association for Near-Death Studies) halálközeli élményeket kutató nemzetközi szervezet, melynek szeptember elején tartott konferenciáján a téma szakértői szólaltak meg.
Bruce Greyson, a Virginiai Egyetem orvos tanszékvezetője előadásában elmondta: „A halálközeli élmény során legtöbb esetben jobb a tudati működés, mint normál ébrenlét idején. Gyorsabb, tisztább, logikusabb a gondolkodás, világosabb a gondolatmenet, elevenebb az érzékelés és a memória. Ha valakit a 15 évvel ezelőtti halálközeli élményéről kérdezünk, úgy beszél róla, mintha tegnap történt volna. Ha más eseményekről kérdezzük ugyanabból az időszakból, legfeljebb homályos emlékeket tud felidézni.” Greyson szerint az élmények maradandósága a halálközeli élmények hitelességét igazolja: a közelmúltban végzett vizsgálata során egykori betegek szinte ugyanúgy számoltak be az élményeikről, mint húsz évvel ezelőtt.
Greyson rámutatott: a halálközeli élmények arra utalnak, hogy a tudati működés független az agyműködéstől, mert míg a halálközeli állapotban az agyműködés romlik, addig a halálközeli élményekről beszámoló személyeknél a tudati működés nem gyengül. „Ha meggondoljuk, hogy ezek az intenzívebb gondolkodási folyamattal járó élmények olyankor történnek, amikor az agy rosszul vagy egyáltalán nem működik – szívmegállás vagy mély anesztézia közben, amikor a tudomány szerint meg kellene szűnnie a gondolkodási képességnek, az érzékelésnek és az emlékezésnek –, akkor világossá válik, hogy ezt a jelenséget az agy fiziológiája alapján nem lehet megmagyarázni.”
A konferencia másik előadója, Eben Alexander idegsebész 2008-ban bakteriális eredetű, súlyos agyhártyagyulladást kapott; kómába került, hat napig mesterségesen lélegeztették. Visszatérése után napokig alig tudott beszélni, nem emlékezett a kóma előtti időszakra. Az agy súlyosan leromlott állapotában azonban erőteljes halálközeli élményt élt át: látás, hallás és szaglás útján egyaránt olyan elevenséggel érzékelt, ami – mint mondta – „leírhatatlanul döbbenetes”. „Azt hiszem, elég jól felgyógyultam, de az agyam most meg sem közelíti azt, ahogyan akkor működött. Hogyan lehetséges, hogy egy haldokló agy sokkalta fogékonyabb, és képes azt a hatalmas mennyiségű információt kezelni és mind összerakni?” – tette fel a kérdést Alexander.  
A konferencián előadást tartott a halálközeli élmények kutatásának elindítója, az IANDS alapítója, Raymond Moody is. Előadásában olyan halálközeli élményekről beszélt, amelyeket nemcsak a beteg, hanem a közelében tartózkodó hozzátartozó is átél. Elmondta: 1972-ben hallott először ilyen esetről egy orvos kollégájától, aki miközben saját édesanyját élesztette újra, hirtelen úgy érezte, kilép a testéből. Látta édesanyja lelkét és fölülről saját magát, amint az újjáélesztésért küzd. Amikor édesanyja meghalt, lelkét – anyja néhai ismerőseinek lelkével együtt – egy alagúton át látta távozni.      
Több mint harminc évnyi kutatás után Moody úgy véli, a hozzátartozók legalább olyan gyakran részesülnek úgynevezett „megosztott” halálközeli élményben, mint maguk a betegek. Ilyenkor az illető látja, amint a haldokló lelke – olykor fénygömb, máskor a test áttetsző hasonmása formájában – távozik a fejen vagy a mellkason át. Előfordul, hogy a hozzátartozó az életre történő visszatekintésnek is részesévé válik. Moody szerint ezek az esetek is azt igazolják, hogy a tudat az agytól függetlenül létezik, hiszen a hozzátartozók agyműködése teljesen egészséges. „Az ő agyuk oxigénellátása tökéletes, mégis pontosan ugyanolyan élményekről számolnak be, mint a halál küszöbére került betegek.”
Moody szerint az élmények valódiságát meggyőzően igazolja az a megosztott halálközeli élmény, amelyet egy pap és egy szerzetesnő élt át Dél-Afrikában. Egyszerre szenvedtek autóbalesetet, és mindkettejük szívműködése leállt. Az újraélesztés után mindketten beszámoltak róla, hogy elhagyták a testüket és együtt léptek valamilyen fénybe. A dolog érdekessége, hogy elbeszélésük a legapróbb részletig mindenben megegyezett. Harminc évnyi kutatás után „most igazi, komoly lépést tettünk a halál utáni élet megértése felé” – idézi Moodyt a The Epoch Times.

10 elképesztő dolog, amit gyerekek meséltek az előző életeikről

2013. november 22.     Fordította: Borbély Kata      Forrás: altering-perspectives.com

Sok kisgyerek tűnik jóval bölcsebbnek a koránál vagy olyan, mintha "idősebb lélek" lenne, ám néhányan közülük olyan dolgokat mondanak, melyektől valóban úgy érezzük: vissza tudnak emlékezni előző életeikre. Azok közül a szülők közül, akik közzétették a történeteiket, sokan azt állítják, hogy a gyermekeik tragikus halállal végződő életekről meséltek, amelyeket aztán most egy boldogabb élet követ. Íme 10 elképesztő dolog, amit ők meséltek előző életeikről:
1.
Amikor a kisfiam 3 éves volt, azt mondta nekem, hogy igazán kedveli az új apukáját, mert nagyon kedves. De mivel a férjem az egyetlen apukája, megkérdeztem tőle, hogy érti ezt. Erre ő: "A régi apukám nagyon gonosz volt. Hátba szúrt egy késsel és meghaltam. De az új apukámat nagyon szeretem, ő sosem tenne ilyet velem."
2.
Kislány koromban egyszer teljesen kikeltem magamból, amikor megpillantottam egy srácot a közértben. Ez elég szokatlan volt tőlem, mert általában csendes és jó magaviseletű voltam. Azelőtt még sosem kellett kivezetni sehonnan rosszalkodás miatt, de ezúttal el kellett hagynunk az üzletet.
Amikor az autóhoz értünk és az anyukám megkérdezte, hogy mi ütött belém, elmeséltem neki, hogy ez a srác volt az, aki elvett engem az első anyukámtól, elrejtett a padlója alá és ott kellett aludnom jó sokáig, amíg fel nem ébredtem az új anyukámnál. Hazafelé menet pedig nem voltam hajlandó az autóülésen ülni, hanem a műszerfal alá bújtam, hogy még egyszer el ne tudjon vinni. Anyukám teljesen kiakadt az egészen, hiszen ő valóban a biológiai anyám, így nyilvánvalóan ő az "első" anyukám is...
3.
Egy este, ahogy a két és fél éves kislányunkat kivettük a fürdőkádból és a feleségemmel elkezdtük neki magyarázni, hogy miért olyan fontos az intim higiénia, ő egyszer csak közbeszólt:"Á, ott aztán engem senki sem fog piszkálni. Egy éjszaka megpróbálták. Berúgták az ajtót és megpróbálták, de én szembeszálltam velük. Aztán meghaltam és most itt vagyok." Mondta mindezt, mintha mi sem lenne természetesebb.
4.
"Mielőtt ideszülettem volna, volt egy nővérem, igaz? Ő és a másik anyukám már nagyon öregek. Ők megúszták, amikor kigyulladt az autó, de én nem, az biztos."
5 vagy 6 éves volt, amikor ezt mondta. Derült égből villámcsapás volt.
5.
Kisebb korában a húgomnak az volt a szokása, hogy a dédapánkat ábrázoló képpel a kezében sírva masírozott fel s alá a házban, miközben ezt mondogatta: "Hiányzol Harvey"
Harvey már jóval azelőtt meghalt, mielőtt én születtem. Ezen a mindennapos eseményen túl anyukám szerint a húgom folyton olyanokat mondott, amiket annak idején Lucy dédmamánk szokott mondani.
6.
Akkoriban, amikor a húgom elkezdett járni, igazán felkavaró dolgokat mondott. Olyanokról beszélt, hogy a régi családja mindenféle tárgyat belédugott, amitől ő sírt, de az apukája aztán egyszer annyira megégette, hogy végül megtalált minket, az új családját. Kb 2 és 4 éves kora között mesélt ilyenekről. Ahhoz túl kicsi volt, hogy valaha is ki lett volna téve olyan tartalmaknak, amelyekben gyerekek vagy bárki más ilyesmit élt volna át, így a családom mindig is azon a véleményen volt, hogy egy előző élet emlékei gyötrik.
7.
A fiam 2 és 6 éves kora között folyton elmesélte ugyanazt a történetet arról, hogy hogyan választott ki anyukájának. Olyasmiket mondott, hogy egy öltönyös emberrel választottak ki az anyukáját, aki majd segíteni fogja az életfeladata teljesítésében. Pedig mi aztán sosem beszélgettünk spiritualitásról és nem is vallásos közegben neveltük. Ahogy leírta, az egész olyan volt, mint amikor az ember az üzletben válogat. Egy fényes teremben felsorakozott egy csomó ember, mintha babák lennének és ő kiválasztott engem. Az öltönyös fickó megkérdezte, hogy biztos-e a döntésében, mire ő azt felelte igen és utána megszületett.
A fiam kiskorában megőrült a második világháborús repülőkért is. Be tudta őket azonosítani, a részeiket is, hogy hol használták őket meg ilyenek. A mai napig fogalmam sincs honnét vette ezeket az információkat. Én egy tudományos érdeklődésű csaj vagyok, az apukája meg matekos.
Mindig nagyapának hívtuk őt magunk között a békés és gondoskodó  természete miatt. Ez a gyerek biztos, hogy öreg lélek.
8.
Az unokaöcsém, amikor úgy igazán elkezdett mondatokban beszélni, azt mondta a nővéremnek és a férjének, hogy annyira boldog, hogy őket választotta. Aztán azzal folytatta, hogy mielőtt kisbaba volt, egy fényes szobában sok embert látott, akik közül  az Anyukáját választotta ki, mert neki olyan kedves arca volt.
9.
A nővérem abban az évben született, amikor az apám anyukája meghalt. Apukám szerint, amikor a nővérem elég nagy volt már ahhoz, hogy tudjon pár szót mondani, azt mondta: "Én vagyok az anyád".
10.
Anyukám elmesélése alapján, amikor kisebb voltam, elmondtam neki, hogy hogyan haltam meg egy tűzben egyszer réges-régen. Erre ugyan nem emlékszem, de legnagyobb félelmeim egyike, hogy leég a házam. Már az is félelemmel tölt el, ha csak szabadtéri tűz közelében kell lennem.

Még a valóságnál is valóságosabbak a halálközeli élmények?

Forrás:http://www.hazipatika.com/eletmod/tudomanyos_erdekessegek/cikkek/meg_a_valosagnal_is_valosagosabbak_a_halalkozeli_elmenyek/20130403110945

A Liege-i Egyetem kutatói a PLOS ONE szaklapban közzétett kutatásukban kimutatták, hogy a halálközeli élmények során kiváltott fiziológiai mechanizmusok nem csak az elképzelt események.

Ezek a változások érintett személy élete során bekövetkezett valós események élénkebb észleletéhez is vezetnek.A komplex halálközeli élményekhez társított ragyogó fény, alagúton való átkelés, megérkezés egy másik "valóságba", vagy a test elhagyásának érzése mindenki számára ismerősek. Vajon mindez az elménk szüleménye? Pszichológiai védekezőmechanizmusok? Hallucinációk? Ezek a jelenségek számos elméletet szültek, amelyek rendkívül megosztják az embereket.

Tudományos szempontból azért rendkívül nehéz értelmezni ezeket a tapasztalatokat, mert teljesen kaotikus körülmények között születnek, így valós időben szinte lehetetlen vizsgálni. A Liége-i Egyetem kutatói éppen ezért más megközelítésmódot alkalmaztak. A kutatók abból a feltételezésből kiindulva vizsgálták a halálközeli élmények emlékeit, hogy ha ezek pusztán a képzelet szüleményei lennének, fenomenológiai tulajdonságaiknak (szenzoros, önreferenciális, érzelmi, stb.) közelebb kellene állniuk az elképzelt emlékekhez. Ha viszont a halálközeli élményeket a valósághoz hasonlóan tapasztalnánk meg, tulajdonságaik közelebb állnának a valós események emlékeihez.

A kutatók három csoport kómából visszatért beteg válaszait hasonlították össze egy csoport egészséges önkéntesével. A halálközeli élmények emlékeit, a valós események emlékeit, valamint az elképzelt események emlékeit vizsgálták egy kérdőív segítségével, amely az emlékek fenomenológiai tulajdonságait elemezte. Meglepő eredmények születtek. A vizsgált szempontok alapján az derült ki, hogy a halálközeli élmények nemcsak hogy nem hasonlítottak az elképzelt események emlékeihez, hanem a valós eseményekre jellemző fenomenológiai tulajdonságok nagyobb számban vannak jelen a halálközeli élményekemlékei esetén, mint a valós események emlékeinél.


A halálközeli élmények idején az agy teljes káosznak van kitéve. A fiziológiai és farmakológiai mechanizmusok teljesen felborulnak, felerősödnek, vagy éppen lecsökkennek. A mostani kutatás szerint a korábbi elméletekben megfogalmazott, a testen kívüli tapasztalatért felelős fiziológiai mechanizmusok a valóság olyan észleletét eredményezik, amit az agy úgy dolgoz fel, mintha kívülről származna. Bizonyos értelemben a kutatók szerint az agyuk "hazudik" az érintett embereknek, mint hallucináció esetén. A belga kutatók nem állítják, hogy kizárólagos választ adnának ezzel a halálközeli élményekre, de eredményeik hozzájárulnak ahhoz a kutatási területhez, amely a pszichológiai jelenségeket olyan tényezőkként veszik számításba a halálközeli élmények értelmezésében, amik összefüggésben állnak, nem pedig ellentmondanak a fiziológiai jelenségeknek.

A HALÁL ELŐ- ÉS UTÓÉLETE HALÁLKÖZELI ÉLMÉNYEK

Forrás: http://www.vecses.vaciegyhazmegye.hu/olvasnivalok/hke_pilling.pdf

"Én ámulok, hogy elmúlok" (József Attila) A múlandóság döbbenete négy szóban. Egy életnyi rövidségű kijelentés, ami mögött évezredek megválaszolatlan kérdései tornyosulnak. Mi történik velünk, ha meghalunk? A halál végleges megsemmisülés, vagy létünk valamilyen formában folytatódik? Egyáltalán: mit jelent az, hogy meghalni? Ezeket a kérdéseket - előbb vagy utóbb - mindnyájan feltesszük önmagunknak - és egymásnak. Választ kapni rájuk nehéz. A halál titokzatos, misztikus. Kifürkészhetetlenségéről így ír a Gilgames eposz: Ember-e még, mondd a halott is? Ugye, hogy nem? Ő már nem ember! Alvóhoz hasonlít - de mégsem! Aki meghalt, nem álmodik már! Szoborhoz hasonlít - de mégsem! Holt kő az, de nem is volt élő! A halál mindenhez hasonlít, de nem azonos semmivel sem." A halálnak ez a titokzatossága minden bizonnyal jelentős szerepet játszott abban, hogy Raymond Moody 1975-ben megjelent "Élet az élet után" című könyve rendkívül nagy feltűnést keltett. Moody az ősi kérdéseket új oldalról közelítette meg. Könyvében 150, a klinikai halálból visszatért ember élmény-beszámolóját gyűjtötte össze. Felfigyelt ugyanis arra, hogy ebben az állapotban egyesek sajátságos jelenségeket tapasztalnak, amelyek - az egyedi összetevők mellett - minden esetben tartalmaznak állandóan visszatérő elemeket is. 15 ilyen jellegzetes komponenst különböztetett meg, és ezek alapján összeállított egy elméleti modellt arról, hogy mit tapasztalhatunk a klinikai halál állapotában. "Egy ember haldoklik. Testi nyomorúságának csúcspontján hallja, amint az orvos őt halottnak nyilvánítja. Egyszer csak egy kellemetlen zajt: átható, sivító harsogást kezd hallani, és azonnal az az érzése támad, hogy nagy sebességgel rohan át egy sötét alagúton. Aztán hirtelen saját testén kívül találja magát, de ugyanabban a környezetben, mint amiben az előbb volt. Mint szemlélő, bizonyos távolságból nézheti saját testét. Tartózkodási helyéről szemlélve kellemetlen érzések töltik el, amikor látja testének újraélesztési kísérleteit. Egy idő után összeszedi magát, és egyre inkább alkalmazkodik ehhez a különös állapothoz. Észreveszi, hogy még mindig van "teste", de az tulajdonságait tekintve lényegesen különbözik a fizikai testétől, amelyet elhagyott. Hamarosan új események történnek. Más lények közelednek a haldoklóhoz, hogy köszöntsék őt és segítsenek neki. Meghalt rokonok, barátok szellemét pillantja meg, majd egy szeretetet és melegséget árasztó Fénylényt, amilyent ő még nem látott. Ez a lény - szavak nélkül - kérdéseket intéz hozzá, melyek a haldoklót arra indítják, hogy saját életét, mint egészet értékelje. Segít ebben az, hogy a Fénylény életének fontosabb állomásait panorámaszerűen, villámgyorsan felidézi számára. Egyszer csak a haldoklónak úgy tűnik, mintha egy sorompóhoz, vagy határhoz közeledne, mely nyilvánvalóan a földi élet és a következő élet közötti határvonalat jelenti. Itt világos lesz előtte, hogy vissza kell térnie a földre, mert halálának ideje még nem jött el. Küszködik ez ellen, mert a túlvilági élet tapasztalatai annyira megragadták, hogy többé nem szeretne visszatérni. Eltöltötte az öröm, a szeretet és a béke lenyűgöző érzése. Belső ellenállása ellenére - anélkül, hogy tudná, hogyan - újra egyesül fizikai testével és él tovább. Később, amikor megpróbálja másokkal közölni élményeit, nehézségekbe ütközik. Először is nem találja a megfelelő szavakat, melyekkel a földöntúli eseményeket és élményeket kifejezhetné, aztán az emberek kinevetik. Majd lemond arról, hogy ezeket másoknak is elmondja. Az élmény mégis nyomokat hagy az életében, nevezetesen: hatással van életvitelére, megváltozik gondolkodásmódja, és másként értékeli a saját és a más emberek halálát." Ilyen teljes és részletes élmény a gyakorlatban ritkán fordul elő. A beszámolókra általában az jellemző, hogy ennek csak néhány elemét tartalmazzák - kibővítve egyedi jellegzetességekkel. Hogy milyen a valóságban egy - Moody közkeletűvé vált kifejezésével élve: - halálközeli élmény, hogy mit tapasztalhatunk a halál kapujában, arról néhány magyarországi beszámoló részlete tanúskodhat.1 - „Mondta az altatóorvos, hogy számoljak, de én már egyet sem tudtam számolni, azonnal elkábultam. Azt vártam, hogy majd minden elsötétül előttem, de e helyett azt láttam, hogy nincs is olyan sötét. Úgy éreztem, hogy haladok előre, de nem tudom, hogy hogyan haladtam, mert nem lábon, hanem inkább úgy lebegve. És ahogyan mentem előre, egyre erősödött a világosság. Később már nem is világosság volt, hanem fény, szinte vakítóan erős fény. Akármerre néztem - le, föl, balra, jobbra -, mindenütt ezt a fényt láttam. Nagyon békésnek és boldognak éreztem magam. És amikor a legerősebb volt a fény, valahonnan egy kérdést hallottam: Mit hoztál magaddal az életedből?" - „Levetítődött előttem az életem. Kívülállóként néztem - valahogy úgy, mintha egy körpanorámán három-dimenziós filmet látnék. Itt még az anyaméhből bújtam ki, amott már iskolás voltam. Láttam, ahogyan rosszalkodtam - verekedtem a fiútestvéreimmel - ahogyan anyám felelősségre vont..., mindent, mindent. Az ember élete nyitott könyvként van ott." - „Olyan zuhanó érzést éreztem - mintha valamilyen csőben zuhannék, aminek nincs fala. Egyre gyorsuló sebességgel estem egy tömör sötétségben. A távolban feltűnt egy borzasztóan éles, valami fehéren is túli, bántóan fehér fény. Úgy éreztem, hogy ez a fény vonz engem magához. Előbb csak gombostűfejnyi volt, de ahogyan közeledtem felé, egyre növekedett - és végül belezuhantam. Mindenem eltűnt, eggyé váltam vele - ez a fény lettem én. És akkor egy különös érzés fogott el. Az egész addigi életem olyannak tűnt, mint egy álom, és úgy éreztem, hogy ez a fény-önmagam a valóság, ez vagyok én - és ennek most már így kell lennie az idők végezetéig, mindörökké." - „Ez kezdetben kicsi volt, de aztán egyre nőtt, és végül szétpattant. És akkor megpillantottam önmagamat. Körülbelül másfél méter magasságban lebeghettem a testem fölött. Láttam a műtőt, az orvosokat, az asszisztenseket. Végignéztem a műtétemet: emlékszem a műszerekre, és arra is, hogy mit csináltak. Azt is láttam, hogy a műtét közben valamilyen komplikáció lépett fel, és engem újra kellett éleszteni. Amikor később magamhoz tértem, megkérdeztem az orvost, hogy sikerült-e a műtét, és ő azt mondta, hogy semmi probléma nem volt. Később azonban felismertem a műtősfiút, megkérdeztem őt is, és ő megmondta, hogy valóban újra kellett éleszteni." Különösek, sőt első hallásra megdöbbentőek ezek a visszaemlékezések. Amikor -Moody könyvében - először kerültek szélesebb nyilvánosság elé, lelkesedést, hitetlenkedést és felháborodást egyaránt kiváltottak. Egyesekben még felmerült az a kérdés is: nem lehet-e, hogy ezt az egészet csak Moody találta ki? A válasz egyértelműen: nem. A halálközeli élmények már évezredek óta kísérik útján az emberiséget, és létezésükről írásos emlékek is tanúskodnak. A legmegdöbbentőbb analógiát minden bizonnyal a Tibeti Halottak Könyve szolgáltatja. Ezt a kultikus írást az i.sz. VIII. században jegyezték le, de szájhagyomány útján már évszázadokkal azelőtt is terjedt. A benne foglaltak egy haldoklóknak és halottaknak szóló tanítást tartalmaznak, azzal a céllal, hogy segítsék őket eligazodni abban az új világban, amelybe bekerülnek. A szöveg pontos leírást ad mindarról, amiről napjainkban a klinikai halálból visszatértek is beszámolnak. A párhuzamok gazdag tárából most csak néhány példát emelek ki: "Akkor, ahogy a tudatos tudat távozik, az elme nem ismeri fel, hogy meghalt-e, vagy sem. A közeliekre, hozzátartozókra ugyanúgy tekint, mint azelőtt, síró hangjukat is hallja. ... Kedveseit ő maga látja ugyan, azok azonban őt nem látják. Mikor kedvesei szólongatják őt, hallja, de ha ő szólítja kedveseit, azok nem hallják őt. ... Saját családod, házad népe körében meglátod majd a magad tetemét is, és így gondolkodol: Most hát halott vagyok. Vajon mit kellene tennem?" Rendkívül érdekes az is, hogy a Tibeti Halottak Könyvét nem csupán a haldoklóknak, hanem a halottaknak is felolvasták - azzal a meggyőződéssel, hogy az hallja. A halálközeli élmények kutatása ma már bebizonyította, hogy a klinikai halál beállta után még valóban lehetséges érzékelés - elsősorban látás és hallás. Halálközeli élményekkel azonban nemcsak az ősi kultikus írásokban, hanem filozófiai művekben, irodalmi és képzőművészeti alkotásokban is találkozhatunk: Platon, Tolsztoj, Victor Hugo, Hieronymus Bosch neveire szokás leggyakrabban hivatkozni. Hozzánk azonban minden bizonnyal közelebb álló példa Móra Ferenc saját élménye. A "Kincskereső Kisködmön"-ből jól tudjuk, hogy az író gyermekkorában, torokgyíkban szenvedett. Az azonban már csak egy másik önéletrajzi írásából ("Amikor én az égben jártam") derül ki, hogy ennek legkritikusabb szakában halálközeli élménye volt. Ez - természetesen - gyermeki elemekkel van átszőve. Vidám angyalkákat látott maga körül, akikkel boldogan játszott. Ám örömét hirtelen egy jajkiáltás törte meg: "Fercsikém, édes kicsi Fercsikém!" Letekintett, és odalenn megpillantotta saját halottsápadt testét, jajveszékelő édesanyját és az ágya mellett álló javasasszonyt. Ekkor magához tért a javasasszonynak arra a kijelentésére, hogy "Na, lelkem, ezt már maga is az Isten kebeléből rítta vissza." Halálközeli élmények tehát már a múltban is ismertek voltak. Az, hogy csak mostanában kerültek az érdeklődés előterébe, annak tulajdonítható, hogy az újraélesztési technika fejlődésével ugrásszerűen megnőtt azoknak a száma, akik személyesen tapasztalták meg a jelenség létezését. A neves Gallup Intézet egy közelmúltban végzett felmérése szerint az amerikaiak 5%-a élte át az élmény valamilyen formáját -ami csak Amerikában 8 millió embert jelent. Hatalmas szám ez - főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy nem mindenki él át ilyen élményt, aki a klinikai halál állapotába kerül. Az erre vonatkozó statisztikai adatok eltérőek, de általában 30-50%-ban adják meg a halálközeli élmények gyakoriságát. Jogosan merül fel a kérdés: miért nem él át ilyen élményt mindenki, aki a halál kapujába kerül? Vannak, akik úgy vélik, hogy csak a klinikai halál beállta után bizonyos idő múlva lép fel ez az élmény, és akit ennél korábban sikeresen újraélesztenek, az nem jut el addig a pontig. Mások párhuzamot vonnak az álom és a halálközeli élmények között: minden ember minden éjszaka álmodik, mégsem emlékszik mindenki az álmaira. Akik azonban emlékeznek arra, amit átéltek, gyakran egymástól igen eltérő élményekről számolnak be. Moody - azóta már sokszorosan igazolódott - felismerése volt, hogy a látszólagos kuszaság mögött valójában egy rend húzódik: a beszámolók különböző állandó elemek köré csoportosulnak. A halálközeli élmények mélyebb megismeréséhez vegyük most sorra a legjellemzőbb elemeket! Aki először hall a halálközeli élményekről, annak nagy meglepetést okoz, hogy a klinikai halálból visszatért emberek leggyakrabban békességről és boldogságról számolnak be. A korábbi fájdalmak megszűnnek, és helyüket a megnyugvás veszi át. Polcz Alaine - pszichológus, thanatológus -, aki egy súlyos hashártyagyulladás következtében került a halál közelébe, igen szemléletesen írja ezt le "Asszony a fronton" c. könyvében: "Nagy élmény volt, azóta is örömmel emlékszem rá. Mert a következő történt: mindaz, ami addig úgy fájt és olyan nehéznek tűnt és elviselhetetlennek, akkor hirtelen távolivá, könnyűvé és természetessé vált. Próbáltam többször megfogalmazni és megírni: olyan volt, mintha addig messzelátóval néztem volna az életet, ami minden kicsi részletet közel hoz. Gyermekkoromban megfordítottuk a messzelátót, és akkor még a közeli is hirtelen kicsi és távoli lett. Ez történt most: megfordult a messzelátó... Ez a felszabadító, könnyű érzés, ez a felismerés, hogy húsz vagy nyolcvan év mindegy - különös örömmel és nyugalommal töltött el." A béke és a boldogság érzéséről szinte mindenki beszámol, aki átélt ilyen élményt. Kevesebben említik, de annál jellegzetesebbnek tartják az ún. alagútélményt: egy sötét alagúton való gyors áthaladást - általában az élmény kezdetén. Ennek szemléltetésére most egy olyan hazai beszámolóból idézek, amely még a szakirodalomban is érdekességnek számít. "Másfél éve, 75 éves koromban megműtöttek. Egy nagy, félhomályos alagutat láttam, és én előtte lebegtem. Úgy éreztem, hogy nekem be kell oda mennem, de nem tudtam, mert az alagút bejárata előtt két sötét, arc nélküli szörnyalak küzdött egymással. Ahányszor csak összecsaptak, nagy bömbölést hallottam, és ilyenkor az alagutat gyönyörű, színes fény világította be. Egy ilyen felvillanáskor hirtelen megláttam magamat is. Az arcom a borzalomtól teljesen eltorzult volt. Egyszerre csak lecsendesedett minden, és az alagútból kilépett az én nyolc éve halott férjem. Odajött hozzám, belém karolt, és azt mondta: gyere kis angyalom, majd én kivezetlek innen. A férjem látása nagyon boldoggá tett." Típusos esetben az emberek arról szoktak beszámolni, hogy áthaladnak ezen az alagúton. Ez az idős asszony azonban - bár jól látta az alagutat -, nem lépett be abba. Amikor megkérdeztem tőle, hogy mi lehet ennek a magyarázata, magától értetődő természetességgel felelte: "ha áthaladtam volna azon az alagúton, akkor meghaltam volna". Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy mit jelképezett számára az alagút: a létezés egy másik dimenziójába való átlépés útját. A szörnyek küzdelme az asszonyban zajló küzdelem képi megjelenítéseként is értelmezhető. A megnyugtató megoldást az alagúton át - "a másik dimenzióból" - érkező férj megjelenése hozza el. Ha elfogadjuk az alagút szimbolikájának ezt az értelmezését, akkor számunkra már érthető lehet, az élmény átélőjét azonban annál jobban megdöbbenti, hogy az alagúton való áthaladást követően a saját testén kívül találja magát. Nem meglepő, hogy hirtelen nem is értik, hogy mi történt, és - gyakran - nem ismerik fel, hogy amit látnak, az a saját testük. "Gyermekkorom óta ritmuszavaraim vannak, amihez még alacsony vérnyomás is társul. Ezek miatt gyakran veszítettem el az eszméletemet. Kilenc-tíz éves lehettem, amikor egy ilyen rosszullét kezdetén erős harangzúgást hallottam. Azután láttam, hogy a szüleim egy fiatal fiút kicipelnek a friss levegőre, apám élesztgetni kezdi, anyám vízért rohan. Eleinte nem ismertem fel, hogy én fekszem ott. Észrevettem ugyan, hogy az a fiú ugyanolyan, mint én, de mivel nem értettem a helyzetet, arra gondoltam, hogy talán van egy ikertestvérem. Szinte féltékeny is lettem rá: minek foglalkoznak vele annyit a szüleim? Majd magához tér - én is magamhoz szoktam! Hogy hogyan kerültem vissza a testembe, arra nem emlékszem." A testenkívüliség állapota az élmény átélője számára gyakran megerősítése, igazolása annak, hogy ezek a - számára is felfoghatatlan - események valóban megtörténtek vele.

Pilling János A szerző írása megjelent a Magyar Hospice Alapítvány Halálközelben: A haldokló és a halál méltóságáért című kötetben 1994-ben

Élet a halál után: mindent megváltoztatnak a halálközeli élmények

Forrás: http://www.life.hu/horoszkop/20120420-elet-a-halal-utan-mindent-megvaltoztatnak-a-halal-kozeli-elmenyek.html   Székely Sarolta   2012. 04. 21.

A haláltól sokan félnek. Egyesek emiatt a tagadásba menekülnek, és úgy élnek, hogy tudomást sem vesznek arról, hogy egyszer az ő életükben, szeretteik életében is eljön az elmúlás pillanata, mások gyakran beszélnek is róla. Vannak viszont olyanok is, akik már vissza tudtak jönni azon a misztikus, képzeletbeli átjárón.
2011 vége óta könyv formájában is beszerezhető annak a négyéves amerikai kisfiúnak a története, akinek műtét közben leállt a szíve, de az orvosoknak sikerült újraéleszteniük. Magához térve a gyermek olyan dolgokról kezdett mesélni, melyekről nem tudhatott: még a születése előtt meghalt rokonairól, többek között a soha meg nem született nővéréről is - velük elmondása szerint a túlvilágon találkozott. A történetre természetesen a könyv is megadja a választ: a kisfiú a mennyországban járt.
Az amerikai kisfiú esete nem egyedi, az elmúlt sok-sok évben számos elbeszélés, beszámoló támasztja alá a túlvilág létezését. Két évvel ezelőtt egy hároméves német kisfiú története járta be a világot, akit elmondása szerint a nagymamája küldött vissza az életbe. A gyermek egy jeges tóba esett, ahol közel három órát töltött, mire megtalálták. A szíve ugyan leállt, de a jeges víznek köszönhetően a szövetei és a szíve nem károsodott. A kórházban az ébredése után elmesélte, hogy minden pillanatra emlékszik: ahogy beleesett a tóba, ahol egy ponton túl minden fájdalma megszűnt. Majd alagútról, fehér fényről beszélt, aztán egy olyan világos helyről, ahol nagyon sokan vannak. Köztük volt a nagymamája is, akivel elbeszélgetett, a nagyi azonban a visszatérésre ösztönözte a kisfiút.

Valami közös mindig van a történetekben
A halálközeli élményekről született történetekben mindig van valami közös. A szkeptikusok talán éppen az elbeszélések hasonló tartalma miatt - az alagút, a fehér fény, az elhunyt szeretett személy megjelenése, megnyugvás, béke érzete - gondolják úgy, hogy az egész csak kitaláció és a fantázia szüleménye, vagy éppen vízió, mely oxigénhiányos állapot eredménye. Valójában azonban minden történetben van egy egyedi "adalék" a sok hasonló elem mellett is. A tapasztalat létezésére bizonyíték lehet az is, hogy származástól, vallástól, kultúrától függetlenül megegyeznek bizonyos elemek az elbeszélésekben.
A halálközeli élményeknek egyébként többféle magyarázata van: vannak, akik tudományos, míg mások vallásos, vagy misztikus szemszögből közelítik meg a kérdést. A kutatók legújabb törekvése azonban az, hogy a tudományos és vallásos nézőpontok egyesítésével egy átfogó értelmezési keretet adjanak a jelenségnek.

Mindent megváltoztat az élmény
Az, aki halálközeli élményben részesült, valamilyen szempontból megváltozik. A látottak, az átélt dolgok minden korábbi tapasztalt dolognál mélyebb nyomot hagyhatnak az alanyban, és az élet értelmét más megvilágításba helyezik. Igaz lehet ez különösen a nyugati világban élőkre, ahol a halál fogalmának inkább a tagadása, az attól való félelem a jellemző. Szemben például a keleti tanok vallóival, akikben gyakorlatilag cseppnyi félsz sincs az élet elmúlásával szemben, sőt a körforgás részeként, egy állomásként tekintenek rá.
hirdetés
Az átéltek után az érintettek sokszor az élet értelmeként a szeretetet találják meg, ami az egész viselkedésükre kihat. Átértékelődnek a kapcsolatok, a hétköznapok apróságaihoz való hozzáállás. Sokan jótékonykodni kezdenek, erőn felül próbálnak segíteni másokon - ez a személyiségváltozás pedig már nemcsak a saját életükre, de a környezetükre is kihatással van.
Másik tipikus állapot viszont az élményt követő mély depresszió. A halálközeli élmény tökéletes boldogságérzete után előfordulhat, hogy túlságosan fájdalmas lesz a visszatérés. A mindennapok azonban nem tudnak felérni a túlvilágon tapasztalt "fényhez" képest; minden fakónak tűnik. Az emiatt kialakult depresszió pedig nem ritkán öngyilkosságba vezeti a halálközeli élményt átélőket.