Bizonyítékot találtak a halál utáni életre?

Forrás: INDEX  2014. 10. 07.

Tudósok úgy vélik, hogy talán van néhány bizonyíték a halál utáni életre. A halálközeli állapottal és testen kívüli élményekkel foglalkozó eddigi legnagyobb orvosi tanulmányban megállapították, hogy talán még létezhet némi tudatosság azután is, hogy az agy működése teljesen leállt. Ez egy igencsak vitatott téma, amit eddig is kétkedéssel kezeltek, és valószínűleg ezután sem lesz másképp.

A Southampton Egyetem kutatói négy éven át kutatták a témát, és ez idő alatt több mint kétezer, szívinfarktuson átesett embert vizsgáltak meg tizenöt brit, amerikai és osztrák kórházban. A túlélőknek közel negyven százaléka számolt be valamilyen ébrenlétszerű állapotról, miközben a klinikai halál állapotában voltak és még nem volt újraindítva a szívük.

Egy férfi például azt mondta, hogy teljesen elhagyta a testét, és a szoba sarkából figyelte a saját újraélesztését. Bár három percen át öntudatlan állapotban volt, az 57 éves szociális munkás részletesen fel tudta idézni az ápolók tevékenységét, és le tudta írni a gépek zaját.

 „Tudjuk, hogy az agy nem funkcionál, amikor a szív nem ver tovább” – mondta Sam Parnia, a tanulmány vezetője. „Ebben az esetben azonban a tudatosság úgy tűnik, három percen át fennmaradt, miközben a szív nem működött, annak ellenére, hogy az agy általában 20-30 másodperc után lekapcsol.  A férfi le tudott írni mindent, ami a szobában történt, és ami ennél is fontosabb, hallott két csipogást, és a gép hárompercenként adja ki ezt a hangot.”

Sam Parnia úgy fogalmazott, hogy a férfi beszámolója nagyon hihetőnek tűnt, és minden, amit mondott azzal kapcsolatban, hogy mi történt vele, az valóban meg is történt.

Egyébként a vizsgált 2060 szívinfarktusos páciensből 330-an maradtak életben, és közülük 140-en számoltak be valamilyen tudatos állapotról. Bár nagyon sokan nem tudták pontosan felidézni a történteket, néhány téma gyakran előkerült. Az életen túli élményekről beszámoló páciensekből minden ötödik számolt be szokatlan nagy békesség érzéséről, és harmaduknak változott meg az időérzéke: egyeseknél lelassult, másoknál felgyorsult az idő.  

Néhányan fényekről számoltak be, mások félelemről, víz alá süllyedésről, és 13 százalékuk érezte úgy, mintha elváltak volna a testüktől. Sam Parnia úgy hiszi, hogy többen is tapasztalhatnak hasonló élményeket, de a kezelések során alkalmazott gyógyszerek miatt nem emlékeznek azokra.

A Southampton Egyetem kutatói abban bíznak, hogy a nagy mintán elvégzett, alaposnak mondható tanulmányuk bátorítóan hat majd a tudósokra, és több vizsgálat születik majd a halálközeli állapotról és a testen kívüli élményekről.

A tanulmányt egyébként a Resuscitation című lapban publikálták, ami szövegkörnyezettől függően jelenthet feltámadást vagy újjáélesztést (egy orvosi szaklap esetében nyilván utóbbit).

Három perc élet a halál után

Forrás: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/harom-perc-elet-a-halal-utan/

Három Egy új tanulmány készítése során 140-en számoltak be arról, hogy újraélesztésük alatt halálközeli élményeket tapasztaltak. perc élet a halál után

Nemrég elkészült az eddigi legrészletesebb orvosi tanulmány, amely a halálközeli állapottal és testen kívüli élményekkel foglalkozik - számolt be róla a Telegraph nyomán az Index. A kutatást végző tudósok megállapították, hogy bizonyos fokú tudatosság talán még azután is létezhet, hogy az agy működése teljesen leállt. Ez a téma enyhén szólva vitatottnak számít, eddig is nagyfokú kétkedéssel kezeltek, és valószínűleg ezután sem lesz nagyobb egyetértés benne.

A Southampton Egyetem tudósai négy év alatt több mint kétezer, szívinfarktuson átesett embert vizsgáltak meg. Alanyaik közel negyven százaléka számolt be valamilyen ébrenlétszerű érzésről, amit a klinikai halál állapotában éltek át, vagyis azalatt, amikor még nem volt újraindítva a szívük.

Az egyik vizsgált férfi például teljesen elhagyta a testét: állítása szerint a szoba sarkából figyelte a saját újraélesztését. Annak ellenére részletesen fel tudta idézni az ápolók tevékenységét és a gépek zaját, hogy a művelet alatt percekig öntudatlan állapotban volt.

Sam Parnia, a kísérlet vezetője szerint vitathatatlan, hogy amikor a szív nem ver tovább, akkor az agy nem funkcionál. Ugyanakkor a fenti az esetben mégis úgy tűnik, hogy fennmaradt a tudatosság a szívleállás után is, pedig az agy ilyen esetekben 20-30 másodperc után felfüggeszti működését.

A tanulmány készítése során megvizsgált 2060 szívinfarktusos páciensből 330-an maradtak életben, közülük 140-en számoltak be valamilyen a férfiéhez hasonló élményről. Bár a többségük nem tudta pontosan felidézni, mi történt vele, néhány téma mégis gyakran előkerült. Például a résztvevők 20 százaléka számolt be arról, hogy szokatlan békét érez, harmaduknak pedig megváltozott az időérzéke: egyeseknél lelassult, másoknál felgyorsult az idő.

Voltak olyanok is, akik fényeket tapasztaltak, mások félelmet vagy víz alá süllyedést éreztek. Arra is volt több példa, hogy valaki úgy érezte, mintha elvált volna a testétől. Sam Parnia véleménye szerint a vizsgált személyek közül többen is átélhettek ilyesfajta élményeket, de a kezelések során használt gyógyszerek miatt sokan nem emlékeznek a történtekre.

A tanulmány szerzői remélik, hogy a minden eddiginél több alannyal elvégzett, hiánypótló kutatás bátorítóan hat majd a tudósokra, és minél több vizsgálat születik majd a halálközeli állapotról, illetve a testen kívüli élményekről.

Nagy nyugalmat érzünk a halál közelében

Forrás: origo

Mindegy, hogy az emberek szívinfarktus, fulladás vagy baleset miatt kerülnek a halál közelébe, egy új kutatás szerint, ha átélnek halálközeli élményeket, azok nagyon hasonlóak lesznek. A tanulmány szerint nem kell félni a halálba való átmenettől: az emberek 90 százalékánál kellemes, nagy békességérzettel járó élmény.

A belgiumi Liege-i Egyetem kutatói elsőként vizsgálták, hogy van-e összefüggés a halálközeli élményt kiváltó történés és az élmények tartalma között. A Steven Laurey idegtudós vezette kutatócsoport 190 ember élményeit vizsgálta meg, akik között volt, aki szívinfarktus, más fulladás, fejsérülés, esetleg baleset miatt került a halál közelébe. Az élmények tartalmát és intenzitását az úgynevezett Greyson-skálán vizsgálták.

Az eredmények szerint a nagyon különböző kiváltó okok ellenére a halálközeli élmények tartalma nagyon hasonló: a résztvevők 90 százaléka nagy békességet élt át a halál kapujában. Több mint 80 százalékuk számolt be testenkívüli tapasztalásról, és ugyancsak közel 80 százalék emelte ki, hogy az időérzékelése megváltozott az élmény alatt. Negatív élményekről, múltbéli emlékekről vagy jövővel kapcsolatos víziókról csak elvétve számoltak be a résztvevők. Bár született már néhány hipotézis a halálközeli élmények keletkezéséről, a pontos kiváltó ok a mai napig nem ismert. Van, aki az agy oxigénhiányával magyarázza, mások szerint a túláradó érzelmeket az agy érzelmeket kontrolláló területének sérülése okozza.

Az első halálközeli élmény orvosi leírása egyébként egy1766-os francia orvosi könyvből származik. Egy francia katonaorvos, Pierre-Jean du Monchaux számolt be egy olyan betegéről, akinek magas láza volt, és többszöri vércsapolást végeztek rajta. A beteg hosszú időn keresztül eszméletlen volt, amikor pedig felébredt, arról számolt be, hogy miután a külső érzékelését elvesztette, sugárzó tiszta fény vette körbe, azt hitte, hogy a mennyországban jár. Úgy nyilatkozott az orvosnak, hogy az élményre tisztán emlékszik, és addigi életének legszebb pillanata volt.

Amikor a lélek elhagyja a holttestet: A Delpasse-effektus

(forrás: ezotop - Hernádi Gyula, Lélekvándorlás)

Az alábbiakban James Bedford és Walt Kensington nyomán ismertetjük a Delpasse-effektus lényegét. Az angol agykutató, Grey Walter a következő kísérletet végezte el.

A kísérleti személynek - akinek ágybéli elektromos hullámait elektroencefalograf-készülék (EEG) rajzolta fel - azt a gyakori utasítást adta, kapcsoljon be egy tv-készüléket. Az EEG-készülék tanúsága szerint minden egyes bekapcsolás előtt áramlökés keletkezett a kísérleti személy agyában. Ezt az áramlökést Grey Walter készenléti hullámnak nevezte el.

Később megváltoztatta az utasítást. Az elektródákat közvetlenül a tv- készülékhez kötötte, és a készenléti hullámokat elektromos úton felerősítette. Ezek után a kísérleti személy pusztán azáltal is be tudta kapcsolni a tv-készüléket, ha csak azt gondolta, hogy be akarja kapcsolni. A készenléti hullám volt a „bekapcsolótényező".

A kísérlet ezen fázisához kapcsolódott Jean Jaques Delpasse, fizikus és kibernetikus, aki feltételezte, hogy a gyakori ismétlés emlékezetmolekulákat hoz létre az agyban, melyeknek a készenléti hullám képezi szilárd „alkatrészét". Az emlékezet anyagi természetű, emlékezetmolekulákból áll.

Ez a megállapítás nyilvánvalóan lehangoló. Ha ugyanis a személyiség, a tudat, a lélek csupán molekula, akkor a Nagy Semmi vár ránk.

Delpasse professzor számára fenti felismerése nem a belenyugvás alapja lett, sőt ellenkezőleg, kihívássá vált. Azt állította, ha a tudat, a szellem számára létezik túlvilág, ha halhatatlan, tehát ha levetvén anyagi köpenyét, a testet, energiastruktúraként megmarad, akkor egy bizonyos részét, mondjuk épp az emlékezetet ki lehet mutatni a halál után is.

Delpasse, Grey Walter kísérletei alapján talált bizonyítási módot, eljárást is. Csakhogy ehhez haldoklókra lett volna szüksége. Ez a feltétel óriási akadályokat gördített a bizonyítási eljárás elé. Haldoklókkal ugyanis nem lehet csak úgy kísérletezni!

S ekkor lépett közbe a véletlen. Delpasse találkozott William Jongh van Amsynck professzorral, a híres neurológussal.

Amsynck sokat foglalkozott az úgynevezett bio-feddbackkel. Magasvérnyomásos betegek számára olyan vérnyomásmérő készüléket szerkesztett, amely a nyomásváltozásokat akusztikilag is lereagálta. Ha emelkedett a vérnyomás, szörnyű, idegölő hangot, ha viszont süllyedt, kellemes haranghangot adott. így a páciensek rövid gyakorlás után képesek voltak vérnyomásukat befolyásolni pusztán azzal, hogy az egyik hangot szívesen, a másikat viszont undorral hallgatták.

Delpasse számára Amsynck betegei alkalmasak voltak elmélete bizonyítására, hiszen mindannyian magas vérnyomásban szenvedtek, s ez a betegség gyakran jár agyvérzéssel, illetőleg halállal.

Amsynck professzor hajlandó volt saját kísérletei mellé felvenni, alkalmazni a Grey Walter-kísérlet technikáját is. A betegek is hajlandók voltak, hiszen örömöt okozott nekik, hogy pusztán akaraterejükkel be tudják kapcsolni a szemben álló tv-készüléket.

Egy napon Amsynck klinikáján váratlanul súlyos agyvérzést kapott egy hatvanhét éves hipertóniás nőbeteg. Hogy agyi működését ellenőrizzék, EEG-készülékhez kötötték, ezenkívül a Grey Walter- kísérlet apparátusával is összekapcsolták.

Az azonnali intézkedések ellenére a betegnél fokozatos agynyomás- növekedés jelei mutatkoztak, mely nyomásnövekedés végül is az agyműködés megszűnéséhez vezetett. Az encefalografon megjelentek a jellegzetes nullahullámok, melyek az agyi áramok kialvását, megszűnését jelezték.

Halála előtt hosszú ideig kómában feküdt a beteg, tehát már nagyon régóta nem volt képes tudatosan és akaratlagosan készenléti hullámokat létrehozni, gerjeszteni. Ennek ellenére a végleges agyhalál szimptómáinak megjelenése után a Grey Walter-készüléken megjelent a bekapcsolási szignál.

Ezt a bekapcsolási szignált, felvillanást, amely a végleges halál küszöbén annak ellenére jelenik meg, hogy már nem létezhetik készenléti hullám, Delpasse-effektusnak nevezzük.

Ez az effektus azt jelenti, hogy az emberi szellem, egy eddig ismeretlen energia hátán, illetve segítségével, a halál pillanatában elhagyja a testet.

A halál pszichológiája

Forrás: http://filantropikum.com/a-halal-nem-mas-mint-illuzio-allitja-egy-tudos/

Félelemben születtünk. A halál egy mítosz – A halál pszichológiája 1. rész

Megjelent: 2013/11/11 

A korábbiakban megismerhettük Howard L. Braden író-filozófust, az Ammara című könyv szerzőjét, és a vele készült interjúban megtudhattuk, hogy a könyv hátterében egy halálközeli élmény áll. Felkértük, hogy írjon az Olvasóinknak a halálról.

Háromrészes cikksorozatunkban tehát a halál témájával foglalkozunk.

A halál a tőle való félelem által rendkívüli motivációs erő. Ám míg a félelem az állatok esetében általában a túlélést szolgálja, az ember esetében a hatásmechanizmusa sokkal komplexebb, és jellemzően inkább megbénít bennünket, hiszen az egyik legsúlyosabb érzelmi kompromittációként helytelen döntésekre sarkall, vagy épp döntésképtelenséget okoz.

A halál egy mítosz, a halálfélelem pedig nem más, mint az ismeretlentől való félelem.

Az első megnyugtató dolog a halállal kapcsolatban az, hogy életében mindenki általában kétszer hal meg: a születés is halál. …-élmény. (Ez alól értelemszerűen kivételt képeznek a császármetszéssel világra jött emberek.)

A magzati fázisban az elménk egy szinte tiszta lap. Az agyat és így az agy aspektusában a lélek által működtetett tudati konfigurációt – ez az elme – a magzati élmények, behatások formálják. Mik ezek: a köldökzsinóron keresztül érkező véráram összetétel-ingadozásain túl az anya szívverése, a hasfalon keresztül beszűrődő tompa, főleg mélyfekvésű hangok, valamint ritkán tompa, vöröses árnyalatú fények is, hiszen a magzat szeme olykor megnyílik, és bár még nem tanult meg és a születés után is egy darabig még nem tanul meg fókuszálni, minden kétséget kizárhatóan rendkívül jól lát (mivel a gyerekek olyan kevés fényben is jól látnak még, amit mi felnőttek már vaksötétnek érzékelünk, ez a fény hatására lebomló látófehérjék újraképzési sebességének csökkenése miatt van, ami lényegében az öregedés korai velejárója). (És hozzáteszem: igen, a születéskor ezért nem volna szabad az újszülött szemébe világítani; jelentős traumát okozunk vele, amelyekre aztán a személyiségének egész további alakulása és fejlődése épül még akkor is, ha ennek hatása végül legfeljebb hipnózisban azonosítható be. De térjünk vissza a halál és a születés kapcsolatának témájára.)

A magzati elme számára az anyaméh-béli lét a tökéletes nyugalom, tökéletes biztonság állapota, mely egy rendkívül megrázó módon ér véget. A méh összehúzódásával a magzat világa elkezd zavarossá válni, ami a félelem első élményére szolgáltat alapot. Ezután a burok megnyúlik, alakot vált, a határai közelebb jönnek új, rémisztő élményként nyilvánulva meg, majd a magzat fájdalmakkal teli módon átpréselődik a szülőcsatornán. Gondolhatnánk, hogy a halálból visszatértek alagútélménye innen származik, azonban ez bármennyire is kézenfekvőnek látszik, meggyőződésem, hogy nem így van; a két élmény hasonlósága csupán spirituális értelemben vett „véletlen“ (ténylegesen: fraktális párhuzam). Mindenesetre a magzat egy sötét alagúton keresztül kijut a fényre; megszületik. Félelemben.

Ne gondoljuk, hogy ez az állapot elkerülendő! Hogy mostantól mindenkinek császármetszéssel kellene világra érkeznie… Egyáltalán nem! Ez a félelemélmény, amennyiben helyesen kezeljük, bár ez inkább a gyermeknevelés témakörébe tartozik, egy nagyon erőteljes, komplex személyiségfejlődés alapja lesz a későbbiekben az illető életében (mindannyiunk életében), mert a félelmen felül történő győzedelmeskedés tapasztalatának lehetőségét hordozza magában, ami lényegében később a felnőtté válás kulcsélményévé válik.
Ennek része, hogy minden érzelmi trauma, izgatottságérzés valójában ennek a születéskori halálélménynek, valamint az erre épülő csecsemőkori traumák restimulációja. (Melyet túlzásba is lehet vinni, pl. álomba siratás.)

Ilyen tehát az első halálélmény. Amelyből nincs visszatérés.

“A lélek kitekint az elméből” – A halál pszichológiája 2.rész

Milyen az életet lezáró halál?

Ez a halál módjától függ.

Mivel talán nem csak olyanok olvassák a cikket, akik számára nem kérdés, hogy a lélek/szellem különlévő a testtől, így tehát a testi halál után is létezik, ahogy persze előtte is létezett, először is tisztázzuk: a test mint fizikai objektum nem létezik (materiális értelemben, fizikailag). A test csupán egy absztrakció. Az elsődlegessége és a testtől független szellem elvetése egy materialista tévhit, ténylegesen egy viszonylag egyszerű figyelmetlenségen alapul. Valójában matematikai tény, hogy az emberi test, ahogy minden élő szervezet, nem egy anyagi rendszer, hanem egy információs rendszer, amely csupán egy háromdimenziós vetülettel rendelkezik a fizikai világban, tehát az anyagi részecskék által alkotott világban. Ez a Test.

(A test valódi mibenléte a testet alkotó atomok/molekulák, elektronok és még fény is, gyűjtőnéven: részecskék pályagörbéjének elemzésével és a részecskék katalogizálásával mutatható ki, vagyis detektálható ténylegesen egy mérőműszerként használva fel magát az élő szervezetet, de ennél jobban itt és most ne mélyedjünk bele, ám mindenesetre annyi jó hírrel szolgálhatok, hogy a szellemnek az anyagi világon túlmutató elsődlegessége eredetileg nem csupán hitkérdés. De ezt majd az Ammara-trilógiában tervezem kivesézni, igaz, egy regény erre azért némileg korlátozott lehetőséget nyújt, de majd az optimális megoldást választom, mindenesetre a történet majd invokálni fogja ezeket és a további ehhez kapcsolódó gondolatokat és információkat.)

Általában az elhalálozáskor az történik, hogy a lélek – stílszerűen szólva – kinéz az elméből. Egy kicsit tisztázzuk ezeket a fogalmakat, bár itt most nem definíciószinten:
A testet feljebb már tisztáztuk (részben, de elegendően).
A testet és tágabb értelemben a testi életet az agy szűrőjén keresztül az Elme működteti, és a Lélek figyeli. A lélek (általában és nagyjából) teljes mértékben az elmére koncentrál. (A lélek egy előző életében egy másik elmére koncentrált, melyet egy másik testben „nevelt fel“, és egy következő életében egy következő aktuális elmére fog koncentrálni.)

Tehát ebben a gondolatkörben az elhalálozáskor a lélek kinéz az elméből. Ezen a ponton bizonyos traumatikus élmények, lényegében érzelmi konfigurációk okozhatnak bonyodalmakat, de most vegyük az ideális állapotot, amikor nincsenek bonyodalmak. A lélek tehát kinéz az egóból.

Hirtelen, váratlan és észrevétlen halál esetén a halál olyan gyorsan megtörténik, hogy az elme egy darabig nem veszi észre, hogy már nincs test. Ez a jobbik eset, mert itt nem volt testi szenvedés, sem félelem.
Más esetben (történjen az akár egy pl. baleseti sérülés hatására, vagy csupán egy egyszerű légzési elégtelenséggel) a halált a következőképpen éljük meg: Süllyedés, befelé való szívó hatás. Mintha elkezdenénk befelé süllyedni a testünkbe. Az érzékelt világ távolodni látszik, közben a perifériális látás besötétül. Ez meglehetősen rémisztő élmény tud lenni még akkor is, ha közben nincs jelen testi fájdalom, abban az esetben ugyanis bár a fájdalom egyúttal csökken, ahogy a lélek fokozatosan csatlakozik le a testről, mégis már olyan megviselt állapotban vagyunk, mint miután napokig fogfájással küzdünk; nehezebben kezeljük az érzelmi hatásokat, itt a megállíthatatlanul közeledő ismeretlentől való félelmet és a szeretteink elvesztésének fájdalmát.

De valójában ez csupán az elme élménye, amely egy érzelmi konfigurációnak, egy érzelmi kompromittációkkal határolt személyiségnek keretében létezik. Az elhalálozás folyamatának ez a fázisa hasonlít egy foghúzáshoz abban az értelemben, hogy kezdetben rossz, kellemetlen, túllennénk rajta vagy épp elkerülnénk, de aztán jön a megkönnyebbülés. (Ez a második megnyugtató dolog a halállal kapcsolatban, visszautalva a cikk 1. részére.)

Egyetlen pillanatban én voltam Mindenki – A halál pszichológiája 3. rész

A cikksorozat előző részében a halál folyamatát és megélését kezdtük el körülírni, és eljutottunk addig a momentumig, hogy: A halál pillanatában egy beszűkülési folyamat részeként a lélek úgymond kinéz az elméből.

Folytatódik tehát a beszűkülési folyamat. Az elme egy befelé hátráló, süllyedő élményként éli meg a történéseket, az észlelt világ az öt érzékszerv aspektusában egyre tompábban érzékelt, egyre távolibb. Ekkor egy hatalmas, végső erőfeszítés ébred bennünk, az elme utolsó próbálkozása, végső ragaszkodása az ismert és dédelgetett élethez, az önismerethez, melynek bűvkörében addig létezett, és ez a próbálkozás legtöbbször eredményes, legalább is látszólag, ugyanis ekkora egy kinyíló virág felszabadító élményéhez hasonló esemény következik: a lélek kilép a testből.

Felállunk, felülünk, fellebegünk a test fölé. Az érzékelési perspektíva felborul: először is szétesik és részben összekeveredik az addigi öt érzékszerv észlelete: a tapintás és szaglás megszűnik, a hallásélmény szerepét pedig a gondolatok veszik át, miközben a látásérzékelés megváltozik. Hasonló perspektívikával kezdünk el látni, mint víz alatt a búvárszemüvegben (amikor is a távoli dolgok nem látszanak annyira távolinak), de a nézőpontunk, ahonnan szemléljük a valóságot, a gondolat sebességével változik.

És ami még nagyon különös élmény, az a jelen pillanat kiszélesedése: az élet során a jelen tudata egy nagyon keskeny pillanatra koncentrálódik, míg a halál után a múlt és a jövő összemosódik. A múlt is láthatóvá válik, mintha egy nagyon képlékeny, tetszőlegesen állítható mértékű, szélesebb jelen része volna, a jövő pedig valamiképpen egy valószínűségi felhő különös, elmosódott, mégis tisztán látható élménye. Ezt emberi fogalmakkal már nagyon nehéz megfogalmazni, ahogy különösen azt, ami pedig ezután következik.

És ez még mindig egy relatíve beszűkült érzékelési állapot, mert a halál utáni folyamatban ez tovább szélesedik olyannyira, hogy létrejön az a bizonyos alagúteffektus.

Mondd azt: „én vagyok minden“, és légy egoista.

Bizonyára mindenki egy kicsit máshogy éli meg ezt a létezést, de mindenképpen kiszélesedik az észlelési határ. Esetemben az történt (legalább is ezen a téren, mert ennél sokkal több történt), hogy láttam a környező kb. kétezer embert, az életüket hátra és előre. Egyszerre voltam mindannyiuk, egyetlen pillanatban én voltam mindenki, kétezerszer megszülettem, felnőttem bennük/velük, szerelmes lettem, megházasodtam, még terhes is voltam, gyerekem született, elvesztettem gyermeket, férjet, feleséget, szülőt, és meghaltam.

És hogy mi történik azután? Arról már sok helyen olvashattunk. Ennek és az ennek hátterében álló kozmológiának a helye maradjon meg az Ammara folytatásában és egy másik ehhez kapcsolódó, de még csak vázlat szintjén létező regénytervezetben…

A halál nem más, mint illúzió – állítja egy tudós

Megjelent: 2013/11/15 Írta: Jerome Flynn

A Wake Forrest Orvostudományi Egyetem professzora szerint a halál illúzió, amelyet az emberi tudat generál. Robert Lanza új könyvében, a kvantumfizikára és a biocentriuzmusra alapozva azt állítja: az emberek azért hisznek a halálban, mert azt tanították nekik, hogy meghalnak.

Azaz az emberi tudat az életet a testtel azonosítja és a test meghal. Az ógörög és buddhista alapokon nyugvó biocentrizmus szerint az idő az a belső érzék, mely a pillanatnyi állapotokat a térbeli világban összeköti, így minden, amit megtapasztalunk az elménkben alkot egészet. Továbbá a tér és az idő az elme eszközei, és így nem léteznek az élettől független külső tényezőkként.

A professzor úgy véli, nem a világegyetem teremti meg a biológiai életet, hanem fordítva, és az emberi tudat határozza meg a tárgyak méretét és formáját. Lanza egy példával is alátámasztotta mondanivalóját. E szerint az ember azért látja kéknek az eget, mert így tanulta, de az agy sejtjeinek megváltoztatásával elérhető, hogy ugyanaz a személy zöldnek vagy vörösnek lássa az eget.

Megjegyzi: a tér és az idő csupán az emberi tudat eszközei, vagyis a halál és a halhatatlanság csakis egy olyan világban létezik, aminek nincsenek térbeli, időbeli határai. A biocentrizmus végtelen számú párhuzamos világ egyidejű létezését feltételezi, így minden, ami megtörténhet, meg is történik ezekben az univerzumokban, így a halál általunk felfogott formája nem létezhet. Példája szerint az emberi élet egy évelő virághoz hasonlítható, ami a halál után kinyílik egy másik univerzumban.

A mennyország csak egy agyi kisülés

index

2013. 08. 13.

Az agytevékenység extrém mértékű kisülése állhat a halálközeli élmények hátterében, legalábbis  amerikai neurológusok patkánykísérletei szerint. Azt viszont továbbra sem tudhatjuk, hogy beelektródázott laboratóriumi rágcsálók is találkoznak-e szeretteikkel, miután feláldozzák őket a tudomány oltárán.

Tudományos beszámolók, X-Akták-epizódok és ezoterikus kiadványok, bár nagyon eltérő mélységben, de némiképp hasonlóképpen írják le az úgynevezett halálközeli élményeket. A visszatérő motívumok között ott van a fény a sötét alagút végén, az elhunyt rokonokkal való találkozások, a korábban nem tapasztalt béke és nyugalom érzése. A klinikai halál állapotából visszatérők közül sokan úgy gondolják, hogy a mennyországba nyertek bepillantást. Az élmények gyakran sorsfordító erejűek, akár egy ateista idegsebészt is a spiritualitás felé fordíthatnak.

A University of Michigan kutatói ennek az élményegyüttesnek a biológiai hátterét próbálják megérteni. „Ha a halálközeli élmények az agyból származnak, annak kell, hogy legyenek mérhető jelei a szívmegállás pillanatában” – mondta a Shotsnak a kutatásvezető Jimo Borjigin.

Mivel ez a fajta vizsgálat haldokló embereknél nehezen lehetséges (bár nem példa nélküli), a neurológus kutatók patkányokon tanulmányozták a haldoklás közben lejátszódó agyi folyamatokat. A kísérleti állatok agyába hat elektródát ültettek, halálos injekciót adtak nekik és várták az agytevékenységről tudósító elektromos jeleket.

Nem hiába: közvetlenül azután, hogy a patkányok szíve megállt, az agytevékenységben kisülés történt. Mintha az elme túlpörögne, a szokásos tudattevékenység sokszorosát mutató jeleket produkálva, ami összefüggésben állhat a tudattevékenységgel. Ez a tudati hiperaktivitás kb. fél percig tartott.

„Le voltunk nyűgözve” – mondta a kutatásvezető. A hipertudat elektromos jelei jól megfeleltethetőek a klinikai halál állapotából visszatérő emberek beszámolóinak, akik a valóságosnál sokkal intenzívebb élményekről beszélnek. Borjigin szerint ez a nagyon intenzív álomhoz hasonló jelenség az elme vészhelyzeti reakciója, amikor az agy megpróbál jelentést találni a neuronok vészjelzéseiben. „A halálközeli élmény talán nem más, mint annak a mellékhatása, hogy az agy megpróbálja megvédeni magát.”

A kísérletet ugyan állatokon végezték el, a kutatócsoport szerint az eredmények azt is segíthetnek jobban megérteni, hogy mi történik az emberekkel a szívmegállás után. Borjiginék úgy gondolják, rátaláltak a halálközeli élmények neurológiai alapjaira: „minden az elmében történik a szívmegállás utáni rövid periódusban” – összegezte végkövetkeztetését a kutatásvezető.

Bár korábban nem voltak ennyire részletes neurológiai szintű adatok a meghalás közbeni folyamatokról, a független kutatók egy része egyelőre elég szkeptikus és megkérdőjelezi, hogy mennyiben lehet a patkánykísérletekből emberi bio-pszichológiai folyamatokra következtetni. „Semmiféle bizonyítékunk nincs arra, hogy a patkányoknak vagy bármilyen más állatfajnak lennének halálközeli élményei” – mondta erről Sam Parnia, a haldoklás és a halálközeli élmények kutatója. A patkánykísérletek valószínűleg még csak az egyik első lépést jelentik a meghalás neurológiai alapjainak megértésében.

Halálközeli élmények és öngyilkosságok. Túlvilági módszer az élet kioltása ellen?

Forrás: Legendavadász | 2014-05-08 Simon Gergely – paranormal.hu
http://legendavadasz.hu/paranormal/halalkozeli-elmenyek-es-ongyilkossagok-tulvilagi-modszer-az-elet-kioltasa-ellen

Korábbi kutatások és vizsgálatok igazolták a halálközeli élményen átesett személyek teljes pozitív személyiségváltozását, sőt, maguk az érintettek beszámolóiból derül ki,hogy túlvilági sajátosságaik megtapasztalása után teljes körű szemlélet átalakuláson ment keresztül egész lényük.

Ez alól nem képeznek kivételt az öngyilkosságot korábban megkísérlő,arra hajlamos emberek sem. Amit a horrorfilmek alkotói a halálközeli élmények témából kiragadtak,nem csupán a szórakoztatást lennének képesek elősegíteni,de az orvostudomány és pszichológia területén is alkalmasak lennének gyógyításra,életszemlélet változásra,sőt a deviáns viselkedési formák felhagyására.

A halálközeli élmény megtapasztalása és átélése nem kizárólagosan azonos a túlvilági viszonyok sajátosságaival és különösen nem egyenértékű jellemzőkkel épül fel,mint az ilyen témákat is felölelő legtöbb horrorfilm. Annál sokkal többről van itt szó. A halálközeli élmény nagyon komoly ,valós alapokra helyeződő,minden embert érintő „túlvilági utazás” ,mely első hallásra nagyon szórakoztatóan,fantasztikus regényekhez hasonló képzeletbeli mámorral ható,sok esetben negatív tulajdonságokkal felruházott anomáliaként aposztrofált eseményt ír körbe. Naiv módon tehát elsőként az izgalmas kalandot idézzük fel, benne a tudatunk által generált ismeretlenbeli félelemmel.

A halál választása

Mint azt a tájékozottabb,kedves olvasók többsége is tudja,a halálközeli élményeket átélt emberek,”visszatérésüket” követően merőben más emberekké alakulnak át. Rövid idő alatt radikálisan pozitív változások mennek végbe személyiségüket és környezetüket illetően. Kevesen tudják azonban,hogy nem csak a halálközeli élmény megtapasztalása,de maga a tény,hogy létezik halálközeli élmény – nagyban hozzájárul,bizonyos emberek gondolkodásmódjának pozitív megváltozásához. Például elűzheti az öngyilkosságra való hajlamot,illetve az erre irányuló vágyat. Manapság, világviszonylatban emelkedik az öngyilkossági kísérletek,vagy ebből eredő halálesetek száma,hazánk pedig európai szinten, kvázi az élvonalban található ebből a szempontból. Különösen sokkoló és riasztó a napjainkban előforduló, növekvő tendenciát mutató,főként fiatal lányok és fiúk által elkövetett öngyilkossági kísérletek és halálesetek száma. Tizenéves lányok vetnek véget kilátástalanná vált életüknek,ami korábban ennyire nem volt jellemző a magyar társadalomra. A saját élet kioltásának száma oka,magyarázata lehet,ez mindenkinél más és más…

„Ébredés”

Ám ha figyelembe vesszük a halálközeli élmények pozitív tulajdonságait ,és be is vetjük őket,még megmenthetünk néhány életet. Egyszer,egy amerikai kísérlet során összehasonlították ,a halálközeli élményt átélt öngyilkosok csoportját,azoknak az embereknek a csoportjával,akik öngyilkossági kísérletük során nem éltek át halálközeli élményt. A vizsgálatból kiderült,hogy az elsőnek említett csoportból ,a továbbiakban szinte senki sem kísérelt meg öngyilkosságot,míg a második csoport nagy százaléka továbbra sem tett le öngyilkossági szándékáról. A halálközeli élmény tehát,feloldhatja az öngyilkossági szándékot.

Egy amerikai kutató,halálközeli élményt átélt emberek esettanulmányait mutatta meg betegeinek,akik korábban öngyilkosságot kísérletek meg. Úgy találta,hogy ez megszünteti,az öngyilkosság ,mint „megoldás” gondolatát. A kísérletet jó néhányszor megismételte,hasonló eredménnyel: a halálközeli élmény megismerése valóban visszaszorította az embereket az öngyilkosság gondolatatától.

Az öngyilkossági kísérletek oka legtöbbször a reményvesztettség,a kilátástalanság. Azok akik öngyilkosságot kísérelnek meg,úgy érzik az élet „terhes” számukra,ők pedig „üresek”,ezt tetézve,úgy gondolják,problémáikra nem létezik megoldás. Csak a halál lehet a helyes út – vélekednek. Megszabadulva a kínoktól,szenvedéstől. Ám mindig van másik választás,sőt mindenre van megoldás. A halálközeli élmény azonban kitölti az ember által érzett „ürességet”… Ha addig úgy érezték az öngyilkosságot korábban megkísérlő emberek,hogy az élet nem vezet sehová,az élmény megismerése után tudják,hogy a túlvilágon boldog,ragyogó,teljes élet vár rájuk… Ennek tudata enyhíti fájdalmukat az életben,s úgy érzik,mégis érdemes élni… A jövőben talán az orvostudomány szakemberei tántorítják el ily módon az öngyilkosságot elkövetni készülő,arra hajlamos embereket.

A halálközeli élmények titkai

Forrás: Rába Géza

Honnan jönnek a halálközeli élmények? Vajon tényleg bepillantást nyer a túlvilágba az, aki halálközeli állapotba kerül? Az elme játéka látható, vagy egy másik világ?

Mivel magyarázhatóak a halálközeli élmények, tapasztalatok?

Cser Zoltán

Buddhista tanító

A buddhizmus szerint egyáltalán nem meglepő, hogy léteznek halálközeli élmények, hiszen az egyén tapasztalása nem szűnik meg a halállal, léteznek úgynevezett köztes létek a halál és a következő születés között. Abban minden vallás egyetért, hogy a halállal nem szűnik meg a létezés, a keleti hagyományok szerint azonban a tudat folytonossága további testetöltések soraként zajlik. A zsidóság egyes vonalai, valamint a misztikus kereszténység is a feltámadást újabb és újabb fizikai testetöltésként értelmezi. Hasonló ez ahhoz, ahogy elalszunk, először geometrikus formák jelennek meg, majd egy sötét mélyalvás periódus kezdődik, utána pedig megjelennek az álmaink. Ezek a fázisok mind köztes létek, hiszen a két ébrenléti állapot között húzódnak. Az alvást "kishalálnak" nevezik, mert teljes mértékben analóg a halállal és egy későbbi új testeöltéssel. A halálközeli élmények nem csak a klinikai halállal tapasztalhatók meg, hanem a magas szintű meditációkkal is még ebben az életben. A halálközeli élmények jellegzetessége, hogy az illető visszatér, tehát valójában nem halt meg, ezért elemzésükkor a halál folyamatának leírását az álmodással érdemes összevetni, egyes elemek, alagút, fénylény a köznapi, azaz a nem megvilágosodott halál tapasztalatai, egyes élmények pedig az álomvilágunk tapasztalásai.

Darvas István

Rabbi

Van egy olyan, a zsidóság által bizonyos értelemben halálközeli élménynek tekintett tevékenység, amely első hallásra nem tűnik annak, és ez nem más, mint az alvás. Alvásból felkelve kötelező kezet mosni, mert A háláhá (törvény) szerint az alvás egy kurtov-nyi halál (nagyon pici űrmérték): "az alvás a halál egy hatvanad része." Az élettelen testre tapadó tisztátlanságtól meg kell tisztulnunk, ezért a kézöblítés”. Az alvás közben eltávolodott lélek megújulva tér vissza, ezért a következőkkel kezdjük a napot: "Hálálkodom színed előtt, élő és létező Király, amiért könyörületből visszahoztad hozzám lelkem, nagy a Te bizalmad."

A halálközeli élmények kapcsán írja Rabbi Dovid Gottlieb (fordította: Németh Zoltán): „Sokan tapasztalnak halálközeli élményt, vagy kerülnek a klinikai halál állapotába. Alagutat vagy fényt látnak, és hangokat hallanak. Ezen túlmenően, miután felépülnek, megváltozik az élet iránti tiszteletük. Arról beszélnek milyen értékes az élet, milyen nagyszerű ajándék…Nos, a halálközeli élmény vagy a klinikai halál állapota tele van fájdalommal. Mindazonáltal ami ebből az élményből származik, az nagyszerű dolog”.

Tulajdonképpen a Talmudban olvasható elbeszélés is hasonlót állít: “Rabbi Joszef, Rabbi Jehosua fia megbetegedett és a lelke elhagyta őt. Amikor felépült, apja feltette neki a kérdést: mit láttál? Így válaszolt: Fordított világot láttam. Akik itt a csúcson voltak (státuszukat tekintve), azok ott lekerültek, és akik itt lent voltak, azok ott a csúcson. Az apja így válaszolt: “Fiam, egy tiszta világot láttál”.

Rabbi Joszef alapvetően pozitív élményekkel tér vissza az élők közé, és talán tapasztalatai alapján könnyebben tudja elviselni az evilági megpróbáltatásokat, így az is elképzelhető, hogy halálközeli élmények emiatt érnek embereket.

Madhupati dász (Mérő Mátyás)

Vaisnava (krisna-hívő) lelkész

A lelki tudás alapja, hogy megértsük: nem vagyunk azonosak a testünkkel, hanem örök lélek vagyunk, amelynek a test olyan, mint a ruha, vagy egy jármű. A lélek alaptermészetét tekintve éppen ellentétes tulajdonságokkal rendelkezik, mint a test: a lélek, hasonlóan Istenhez – örök, tudással és boldogsággal teljes, míg a test halandó; a tudatlanság sötétségében botorkál és boldogtalan, hiszen szenvednie (át kell élnie a betegséget és az öregséget) kell, meg kell halnia és újra meg kell születnie kínok közepette.

Krisna mondja a Bhagavad-gítában: „Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.” [BG 2. 13. ] A hétköznapi életben erről nem veszünk tudomást, pedig az álmok is arról tanúskodnak, hogy a lélek elhagyhatja a testet és a megszokott környezettől eltérő közegben élményeket szerezhet.

A súlyosan beteg ember a külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy tudatát vesztette, de a lélek eközben éppolyan tudatos, mint máskor és tapasztal, amiről kivételes esetekben be is tud számolni azután, hogy a test ismét „üzemképessé” válik.

A halálközeli élményekhez hasonlóak azok az esetek, amikor egészen kicsi gyermekek előző életük történéseiről számolnak be. Pl. egy távoli város utcaképét képesek meghökkentő pontossággal lefesteni vagy olyan nyelvet beszélnek folyékonyan, amelyet ebben az életükben, korábban még csak soha nem is hallottak. Ugyanarról a csodálatos jelenségről van szó, amely kiváló bizonyítéka annak, hogy valódi önvalónk a lélek, amely mint egyfajta ruhát életről életre korábbi karmájának megfelelően fogadja el és cseréli a testét.

Nagypál Szabolcs

Római katolikus teológus

A halál egy élettani, embertani tény: a közösség számára a végesség és az elmúlás tapasztalata (hisz a kortársakon kívül mindenki meghalt már), egyéni szempontból a bizonyosan elkövetkezővel szembenéző várakozás. Ha már mindenképp meg kell halnunk, akkor érdemes életünket ennek szempontjából súlyoznunk, és odaadottságával akár a halálunknak is értelmet adnunk.

A halál közeli tapasztalatokban keveredik mindaz, amit a személy az élete során a vallási képzelete és hitrendszere segítségével kialakított és belátott, illetve ami a halálunk után ténylegesen ránk vár. Az élettani, idegtani vagy lélektani magyarázatkísérleteket érdemes a versengő föltevések és elméletek nyomán állandóan továbbfejlődő szaktudományokra hagyni.

A keresztény tanításban létezik mennyország és pokol: ezek nem valami alapvetően eltérő dolgok a földi élethez képest, hanem csírájukban már most köztünk vannak, már itt elkezdünk bennük élni, és előérzetet, előízt szerezhetünk és szerzünk is róluk. A pokol és földi élet között nincsen átjárás, mert annak lényege pont a szeretetkapcsolatok elszáradása.

A mennyország lényege viszont a teremtett világ megdicsőülése a szeretetkapcsolatok földúsulása által, márpedig a szeretet néha túlcsordul önmagán és a határain: az egyháztörténetben tudunk kapcsolatba lépésről a két létmód (a földi és mennybéli élet) közt. Ez megvalósulhat akár úgy, hogy valami fölvillan a mennyből például egy látomás, színeváltozás segítségével; akár pedig úgy, hogy a már az üdvösség (isteni boldogság és egészség) állapotában élő szent emberek valamilyen okból kapcsolatba lépnek velünk.

A halálközeli élményeknél is az a döntő, hogy az egyén és a tágabb közösség milyen lelkiségi gyümölcseit szüreteli le a tapasztalatnak: mennyiben készteti a kapott meglátás a személyt az élethangsúlyai újrarendezésére, illetve a hitelessége milyen mértékben sugárzik át mások életébe.

Sulok Zoltán Szabolcs

Muszlim hitoktató

Az iszlám szerint az ember lélek és test együttese. Az ember élete során a fizikai teste és a lelke különböző kapcsolatban állnak egymással. Halálkor a lélek eltávozik és a test működése végérvényesen leáll, nem „indítható” újra. (Akit újra lehet éleszteni, annak még nem távozott el a lelke véglegesen.) Így az iszlám szerint öntudatlan állapotban átélt gondolatokról és élményekről csak olyan ember tud beszámolni, akinek az élete nem ért véget, a lelke nem távozott el véglegesen a fizikai testéből, magához térése nem a halálból való visszatérés, hanem csak az öntudat visszanyerése Isten akaratából.

Öntudatlan állapotban vagy alvás közben a gondolatoknak, élményeknek három forrása lehet: Isten, az agy korábbi élményeinek és tapasztalatainak különböző megjelenései, illetve a sátán. Az Istentől származó igaz álom nem ellenkezhet a vallás hittételeivel vagy szabályaival, mivel ezeket a dolgokat Isten a prófétákon keresztül közölte az emberiséggel. A korábbi élmények és tapasztalatok kivetülései okozzák a közönséges vagy a zavaros, összefüggéstelen álmokat. A sátántól származó látomások – amelyek első ránézésre nem feltétlenül tűnnek rossznak – veszélyesek, mert ezek az embert tévútra vihetik azzal, hogy Isten helyett más dolgokban kezd hinni és reménykedni, illetve félelmek, lehangoltság, reménytelenség lesz úrrá rajta.

Azt, hogy a Mennyország létezik, a próféták – Mohamed Prófétát (béke legyen vele) is beleértve – hirdették. Ugyanakkor Mohamed Próféta azt is mondta, hogy „Aki belép a Paradicsomba, boldog lesz, soha nem esik kétségbe, ruhái soha nem mennek tönkre, és fiatalsága sosem múlik el. A Paradicsomban olyan dolgok vannak, amelyeket szem nem látott, fül nem hallott, halandó szív sohasem érzett.” (Muszlim)

Orvoscsapat dolgozik a halál utáni élmény igazolásán

[origo] | 2009. 11. 05.,

Ez a cikk 4 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Arról eddig is rengeteg beszámolót halhattunk, mit éltek át a klinikai halál állapotából visszatérő személyek, az újraélesztés pillanatai előtt. Egy új nemzetközi kutatás azonban ezeknek a halálközeli élmények segítségével tényeket igyekszik felállítani a halál folyamatáról.

HALÁLKÖZELI ÉLMÉNYEK - AZ AGYUNK TERMÉKEI?

Lehetséges, hisz mindannyiunk agya hasonlóan reagál a halálközeli hipoxiára, az alacsony oxigénszintre, a stresszre és a különböző hormonokra, mediátorokra, amelyek ezek következtében felgyülemlenek a vérkeringésben és az agyban. Ily módon nem meglepő, hogy hasonló élményeket írnak le a halálközeli állapotból visszatérő emberek.

Fény, alagút, földön túli béke

A klinikai halál állapotába került, majd újraélesztéssel "visszahozott" emberek a világ minden táján nagyon hasonló élményekről számolnak be. A legtöbben felvillanó képeket látnak saját életükből, de gyakori látomás az is, hogy sötét alagúton haladnak végig, melynek végén szikrázó fény vár rájuk. Az újraélesztettek általában földöntúli békességet élnek át: megszűnik minden rossz érzésük, halálfélelmük pedig eltűnik.


Néhányan a testen kívüliség állapotát megtapasztalják - a most induló kutatás számára ők szolgáltathatják a legizgalmasabb információkat. "A legtöbb ember, ha a halálra gondol, általában egy pillanatot ért alatta, pedig vizsgálataink szerint az életből való kilépés egy folyamat, amely a szív leállásával kezdődik" - nyilatkozta az msnbc.com - nak a kutatás vezetője, a brit dr. Sam Parnia, aki jelenleg a New Yorki Weill Cornell Orvosi Központ munkatársa.

A kutatást vezető orvos elmondta: céljuk, hogy tudományosan is megalapozzák a klinikai halálból visszatértek élményeit - azokat a beszámolókat, amikor az illető a klinikai halál állapotában a tudatánál volt, látta például a szervezete újraindításán igyekvő orvosokat. A halál folyamatának megértésén túl a kutatással sikerülhet új ismereteket szerezni arról is, hogy lehetne hatékonyabban életet menteni.

A mennybe mentek

Sokak szerint a halálközeli élmények a mennyország létezésének egyértelmű bizonyítékai.  Mások azt állítják, hogy a látomás csupán a haldokló agy játéka, melynek oka az oxigénhiány, és a szén-dioxid mennyiségének emelkedése a vérben; a békesség érzéséért a stresszhelyzetben felszabaduló endorfinok felelősek, az alagút-élményt pedig a látásért felelős agykéregrész megzavart működése hozza létre.

Az mnsbc.com felidézi egy baptista vallási vezető, Don Piper esetét, aki 20 évvel ezelőtt Ford Escortjával egy kamionnal karambolozott Texasban egy hídon. "Azonnal meghaltam" - meséli Piper. A kiérkező rohammentő nem érzékelt nála életjelet. Holttestét egy ponyvával takarták le, amíg az igazságügyi orvos szakértőre várakoztak. Másfél órával a halál beállta után Piper egyik társa imádkozni és énekelni kezdett mellette - és Piper vele énekelt. "90 perc a mennyországban" (90 Minutes in H

eaven) címmel később könyvet jelentetett meg, amelyben arról írt, hogy halála után egy hófehér gyöngyökkel kirakott kapunál találta magát, körülötte ismerős hívők, akik olyan énekeket énekeltek, amelyeket korábban a földön nem hallott.

Testen kívül
A klinikai halál állapotába kerülők mintegy 10 -20 százaléka él át halálközeli élményt, a testen kívüliség élményéről azonban csak csekély hányaduk számol be. Többnyire úgy írják le, hogy szívük leállta után felülről szemlélték saját magukat és a körülöttük történő eseményeket: így, aki például otthonában került a klinikai halál állapotába, az látta ijedt családtagjait, az érkező mentősöket, sőt, akár olyan eseményeket is, amelyek más helyiségben történnek.

Ismert például egy magyar férfi beszámolója, aki Hollandiában esett át szívinfarktuson, és került a klinikai halál állapotába. Ez a szállodai szobájában történt. Újraélesztése után elmondta, hogy látta, amikor a szálloda előterében az egyik érkező mentős letérdelt, és bekötötte a cipőfűzőjét, valamint visszaidézte a körülötte folyó beszélgetés néhány részletét. Ami azért különösen meglepő, mert ez az ember nem beszélt hollandul, a klinikai halál állapotában viszont ez nem jelentett problémát.

Hiányoznak a tudományos magyarázatok

A testen kívüliség állapotáról az újraélesztett ember sokkal többet tud, mint az orvos, olyasmit is, amit esetleg ő soha nem is fog tudni - ezért is különösen izgalmas az orvostudomány számára a klinikai halál állapotán étesett páciens. Dr. Sam Parnia kutatásait öt évvel ezelőtt Nagy-Britanniában kezdte. Akkor 13 angol kórházban helyeztek el bizonyos jelzéseket az épületek különböző pontjain, melyek csak felülről voltak láthatók (pl. egy háromjegyű számot írtak a műtőlámpa tetejére). Az egyéves kutatás tapasztalataiból Parnia "Mi történik, amikor meghalunk" címmel írt könyvet.

A most indult kutatásban 25 amerikai és európai kórház vesz részt, az eredményeket legkorábban három év múlva ígérik. A kutatásban résztvevők kétféle módon vizsgálódnak majd: egyrészt a klinikai halál állapotába került betegnél egy speciális eszközzel mérik a szív leállta után az agyba kerülő oxigén mennyiségét. Másrészt a kórházak súlyos szívbetegeket ápoló részlegein az ágyak fölé olyan szekrényeket szerelnek, amelyek tetején kis képek láthatóak. A képek csak testen kívüli állapotban pillanthatók majd meg.

 

[origo]

Túlvilágjárók: Élmények a halál közelében

Az élmény

A halálközeli élmény leggyakoribb összetevői: a halál beálltát megállapító ember szavainak hallása, békesség és fájdalommentesség érzete, a testből való kilépés élménye, a test körül zajló események látása, találkozás halott hozzátartozókkal, áthaladás egy sötét alagúton, fényhatás érzékelése, az életút áttekintése, annak az érzete, hogy vissza kell térni az életbe, az ettől való vonakodás, majd a visszatérés után az élmény kifejezésének nehézsége. Nem mindenki éli át a halálközeli élmény minden elemét, és azállandó elemek sokszor egyéni jellemzőkkel egészülnek ki.

Annyira különösek, sokak számára hihetetlenek ezek a beszámolók, hogy Moody könyvének megjelenése után jó néhányan azt gondolták, hogy a történeteket csak a szerző találta ki, s az újabb beszámolók ennek mintájára születnek. A valóság ezzel szemben az, hogy jóval Moody könyvének megírása előtt is ismertek voltak ilyen beszámolók. A legrészletesebb leírást a tibeti Halottak Könyvében találhatjuk, amelyet a Kr. sz. VIII. században jegyeztek le, de a szövege jóval korábbi szájhagyomány. Ez az írás a halál utáni állapotot ismerteti, részletesen szól mindazokról az elemekről is, amelyekről manapság a klinikai halálból visszatért emberek beszámolnak. Önéletrajzi írásokban még Moody könyvének megjelenése előtt számolt be saját halálközeli élményéről például az analitikus C. G. Jung (Emlékek, álmok, gondolatok), a sarkkutató Richard Byrd (Egyedül), az angol írónő, Katherine Anne Porter (Fakó ló fakó lovasa), a magyar írók közül pedig Móra Ferenc (Amikor én az égben jártam).

A halálközeli élményekkel foglalkozó első írás 1892-ben jelent meg Albert Heim svájci geológus profeszszor munkájaként, aki egy szikláról lezuhanva a levegőben élte át ezt az élményt. Alpinista társaitól harminc hasonló beszámolót gyűjtött össze. A jelenség értelmezésére vállalkozó első hipotézis 1930-ban jelent meg, s a halálközeli élményt a halálfélelem elleni védekező mechanizmusként értelmezte.

A jelenség napjainkban az érdeklődés előterébe került, jórészt azért, mert megnőtt a halálközeli élményt személyesen is átélő emberek száma. A Gallup Közvéleménykutató Intézet felmérése szerint az amerikai lakosság 5 százaléka élte már át a halálközeli élmény valamilyen formáját, ami csak az Egyesült Államokban nyolcmillió embert jelent. Az élmények gyarapodásának oka elsősorban az újraélesztési technika fejlődése, másrészt pedig az, hogy halálközeli élményt valójában nem csak a klinikai halál állapotában lehet átélni. Ugyanilyen tapasztalatokat szerezhetnek életveszélyes helyzetben levő, de azt testi károsodás nélkül túlélő emberek. Halálközeli élmény átélhető bizonyos kábítószerek (elsősorban az LSD, a hasis és a meszkalin), valamint bizonyos műtéti altatószerek (elsősorban a ketamin) hatására, sőt, akár tudatosan, meditáció útján is. Maga a halálközeli élmény kifejezés tehát pontatlan, de mivel már általánosan elterjedt, és nehéz más fogalommal helyettesíteni, továbbra is ezt használják a jelenség leírására.

Utóhatások

Ez az élmény erőteljesen hat az átélőire, s nem egyszer alaposan megváltoztatja a világnézetüket, a többi emberrel való kapcsolatukat, a halálról, a túlvilágról, a vallásról kialakult nézeteiket. Ezek az utóhatások majdnem annyira jellegzetesek, mint magának a halálközeli élménynek az összetevői.

Bár az első napokban sokan sajnálják, hogy vissza kellett térniük az életbe, rövidesen megerősödik bennük az az érzés, hogy életben maradásuknak valamilyen célja volt. Gyakori, hogy felfokozott aktivitással igyekeznek megtalálni a szinte ajándékként visszakapott élet értelmét. Sokan karitatív tevékenységekbe kezdenek. Ez összefügg azzal is, hogy az életük értékrendje átalakul. Például úgy érzik, hogy a siker, a pénz, a karrier mulandó, s a szeretetet, a mások javára is fordítható tudást tekintik maradandó értékeknek. Emberi kapcsolataikban erősödik az empátia és a tolerancia, érzelmeiket főleg a mások iránti szeretetüket nyíltabban fejezik ki. Az életszeretetük nő, és csökken öngyilkossági hajlamuk. Érdeklődésük a különféle vallások tanításai felé fordul, elmélyül a vallásos hitük, de elutasítóbbá válhatnak a dogmákkal szemben. Halálfélelmük enyhül, s növekszik a halál utáni létezésbe vetett hitük.

A hiányzó oxigén

A halálközeli élményeket természettudományos, pszichológiai, természetfeletti magyarázatokkal és kombinációikkal próbálják értelmezni.

A természettudományos magyarázatok jórészt a klinikai halált kísérő élettani folyamatokra építenek. A szívműködés és a légzés megszűnésével az agy nem jut elegendő oxigénhez, és felszaporodik az anyagcsere során keletkező szén-dioxid. Több kutató szerint ezek a folyamatok idézik elő a halálközeli élményeket. Ennek az elméletnek kísérletes bizonyítéka is van: önkénes kísérleti személyekkel oxigénben szegény és szén-dioxidban gazdag levegőt lélegeztettek be, s ezzel a halálközeli élmények számos elemét sikerült előidézni. A nyolcvanas évek végére tisztázták a folyamat néhány részletét is: az oxigénhiány és a széndioxid-túlsúly hatására nagy mennyiségben szabadul fel az agyban az endopszichozin nevű polipeptid. Ennek elsődleges szerepe, hogy bizonyos ioncsatornák zárásával megakadályozza, hogy az agy oxigénhiány miatt károsodjon. E védekező reakció mellékhatásaként az endopszichozin izgalmi állapotot vált ki azokon az agyterületeken, ahol megkötődik. Például a halántéklebeny izgalmi állapota az emlékképek felidéződésével, a limbikus rendszer fokozott aktivitása pedig eufórikus érzésekkel jár. Az agyműtétek véletlen tapasztalata volt az a felismerés, hogy a testenkívüliség élménye bizonyos agyterületek ingerlésével kiváltható. Különösen a halántéklebeny gazdag ilyen területekben. Az elmélet összefoglalóan tehát azt állítja, hogy a halálközeli élmény az agy oxigénszegénység miatti védekező mechanizmusának mellékterméke, egyes agyterületek egyidejű izgalmi állapotának következménye. Feltételezhető az is, hogy az endopszichozin felszabadulásnak az oxigénhiány mellett egyéb triggerei is vannak - ez teszi érthetővé, hogy az ilyen élmények nemcsak a klinikai halál biológiai folyamataihoz társulhatnak.

Míg a természettudományos magyarázatok elsősorban az élmény kialakulásának biológiai hátterét tárták fel, addig a pszichológiai magyarázatok a tartalmi elemek értelmezésében segíthetnek. Ezeknek az elméleteknek az egyike C. G. Jung analitikus pszichológiájából indul ki. Jung megfigyelte, hogy a világ különböző részein élőés egymással kapcsolatban sohasem volt népcsoportok meséiben, mítoszaiban, mondáiban ugyanazok az elemek ismerhetők fel. Ennek magyarázataként feltételezte, hogy az emberiségnek egy általa kollektív tudattalannak nevezett közös sajátsága van, amelynek szerkezeti elemei az úgynevezett archetípusokmindnyájunkban jelen vannak. Mivel a halálközeli élmények hasonlóképpen a mesékhez, legendákhoz, mítoszokhoz világszerte azonos elemeket tartalmaznak, feltételezhető, hogy ezek is archetipikus eredetűek. A halálközeli élmények nagy mértékben hasonlóak a születés élményéhez (áthaladás egy sötét csatornán, kiérkezés a fényre, más emberek látása, egy másik világ megtapasztalása stb.), ezért - az egyik jungi elmélet szerint - a klinikai halál állapotában a születés és a halál archetípusa aktiválódik. A jelenséget az élet során szerzett tapasztalatok, emlékek, kulturális ismeretek és a személyes tudattalanból származó vágyak, fantáziák teszik egyénivé.

A természetfölötti magyarázatok a halálközeli élményt olyan folyamatnak tekintik, amelynek során a lélek elválik a testtől. Mivel a Biblia nem tartalmaz egyértelműen halálközeli élménynek tekinthető leírást, ezt az értelmezést az egyházi körökben vitatják.

Napjainkban a kombinált magyarázatok terjedtek el a legjobban. E nézetek képviselői szerint a különböző alapokra épülő elméletek, magyarázatok nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Tehát a halálközeli élmény végleges formájának kialakulásában a biológiai folyamatoknak csakúgy jut szerep, mint a pszichológiai, a kulturális és a transzcendens hatásoknak.

Kutatási irányok

A halálközeli élmények kutatói - többségükben orvosok és pszichológusok - nemzetközi szervezetet (International Association of Near Death Studies) alkotnak, amely kiadja Anabiosis című szaklapját. A kutatások fő célja ma a jelenséget kiváltó és befolyásoló tényezők vizsgálata, az értelmezések pontosítása. Az előbbi kutatások kapcsán kiderült, hogy a halál közelébe kerülés módjától függően a halálközeli élményeknek két csoportja különböztethető meg. Ha a klinikai halál hirtelen (például baleset, szívinfarktus stb. során) következik be, a domináló elem a testenkívüliség lesz. Ezzel szemben amikor az élmény átélését hosszabb betegség előzi meg, gyakoribbak a víziószerű elemek (halott rokonokkal, vallási alakokkal való találkozás).

A kultúraközi vizsgálatok a befolyásoló tényezők szerepére mutatnak rá. Osis és Haroldson vizsgálatukban 442 amerikai és 435 indiai beszámolót dolgoztak fel. A leírásokban szereplő vallási alakokat az információközlők minden esetben a saját vallásuknak megfelelően nevezték meg. Ez megerősíti más kutatók véleményét is, miszerint a halálközeli élmények szerkezeti elemei állandóak, ám ezeket az egyén kultúrájának megfelelően értelmezi.

Többen foglakoznak a gyermekek, az öngyilkosok és a születésük óta vak emberek halálközeli élményeivel is. Mindezek mellett a kutatók egyre jobban figyelnek az élmény utóhatásaira és ennek a pszichoterápiában való felhasználására.

Az élmény elriaszt

Az öngyilkosság során halál közeli élményt átélőkről kiderült, hogy szignifikánsan ritkábban kísérelnek meg újra öngyilkosságot, mint azok, akik ilyen tapasztalatra nem tettek szert. Egyesek ezt a tapasztalatot pszichoterápiás céllal használják. Ennek legegyszerűbb formája az úgynevezett biblioterápia: e jelenséggel kapcsolatos beszámolókat olvastatnak a páciensekkel. Eredményesen használják a halálközeli élményeket haldoklók és gyászolók gondozása során is a megnyugvás, az elfogadás elősegítésére.

A halálközeli élmény mindmáig misztikus jelenségének értelmezésben az elmúlt két évtized kutatásai egyre mélyebbre jutottak. Bizonyos elemeinek (például a testenkívüliségnek, az érzékszerveken kívüli érzékelésnek) a teljes magyarázata még a jövő feladata.

Dr. Pilling János pszichiáter